BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem az EP-n múlik

2005.01.10., hétfő 00:00

A héten kezdődik az új év az uniós nagypolitikában: az Európai Parlament történelmi jelentőségűnek titulált ülésen szavaz az EU alkotmánytervezetéről. A történelmi jelző persze valójában csak az alkotmányos szerződésre illik, magára a parlamenti szavazásra - nem lévén tétje - nem. Az alkotmány sorsa a tagállamok kezében van, amelyeknek azt 2006. október 29-ig ratifikálniuk kellene.

Mint ismert, a szerződést eddig két ország parlamentje erősítette meg: elsőként a litván, másodikként a magyar. A parlamenti szavazás mindkét országban éppen olyan sima ügy volt, mint amilyennek a szerdai EP-szavazás, illetve a majdani tizenegy tagállami parlamenti döntés ígérkezik. Az izgalmat azok az országok okozzák majd, ahol az alkotmányról közvetlenül a választókat kérdezik meg.

A szerződést támogató EP-határozat tervezetét jegyző képviselők, a brit Richard Corbett és a spanyol Inigo Méndez de Vigo szerint az alkotmány világosabbá tenné az EU természetét és céljait, növelné hatékonyságát, erősítené szerepét a világban, több jogot adna polgárainak, és demokratikusabbá tenné működését. A két politikusnak akár igaza is lehet, mégis rögtön cáfolniuk kell egy-két kritikát, például azt, hogy a szerződés egy központosított szuperállam kialakításához vezet majd.

Vagy az alkotmány nem beszél önmagáért, vagy az Európa-párti politikusok nem jeleskednek az "igazság" megismertetésében. Utóbbira pedig már csak azért is szükség lenne, mert aligha fogják sokan elolvasni magát a dokumentumot, még akkor sem, ha azt - mint Spanyolországban - futballmeccseken osztogatják. (BÁ)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.