Tabula rasa Romániában

Calin Popescu Tariceanu új kormánya a december 29-i eskütétel napján azonnal, első ténykedéseként döntött az adóreformról, amely az idén január elsejei hatállyal 16 százalékban állapította meg az egységes, egykulcsos személyi jövedelemadó és társasági nyereségadó rátáját azzal, hogy rövidesen az áfa is hasonló mértékű lesz. Eddig a többkulcsos szja 18-40 százalék között mozgott, a nyereségadó 25 százalékos volt; az áfa még 19 százalékos. A tb-járulékot szintén csökkenteni készül az új kormány, mégpedig a jelenlegi 49,5-ről 39,5 százalékra. Vagyis a tehermérséklés tetemes, s ezt az IMF romániai képviselője is jó politikának minősítette, habár rutinszerűen figyelmeztetett a költségvetési hiány veszélyeire.

A nemzetközi példák azonban nem igazolják az ilyen aggályokat, s az a tény, hogy Popescu meg merte lépni ezt a merész intézkedést, arra vall, hogy Bukarest szakítani akar az elmúlt évtizedben is folytatott, hagyományos "tilitoli" politikával. Amikor a kormányon lévők egyfajta hatalmi és erőpolitikával tartják sakkban egyrészt "alattvalóikat", másrészt a külföldi partnereket, így biztosítva saját befolyásuk lehetőleg örökös fenntartását. Ezt szokás a térségben - tisztelettel vagy lefitymálva - ügyesnek nevezni.

Most, hogy a decemberi választási folyamatban a romániai szavazópolgárok úgy döntöttek, véget vetnek ennek a vircsaftnak, és új embert küldtek Traian Basescu bukaresti főpolgármester személyében az elnöki palotába, hirtelen tabula rasa (tiszta asztal) keletkezett, a gyökeres újrakezdés lehetőségének ritka pillanata állt be. Aminek a jelentőségét nem szabad eltúlozni, hiszen végül is a környezet ugyanaz, és a hagyományok sem változtak meg azzal, hogy pártvezetővé átalakulva ellenzékbe szorult az a Ion Iliescu, aki az elmúlt 14 évből tízben köztársasági elnök volt (előtte pedig Ceausescu szűkebb körének tagja, hogy azután a kivégzését is jóformán ő vezényelje).

Budapestről több okból szokás általában fenntartással kezelni a mindenkori bukaresti kormányalakításokat. Ezek egyike kétségtelenül a magyar kisebbség, amely számára - egy bizonyos ideális állapothoz képest - nem lehet jó román kormányt alakítani. De ahogy a többi indokot, úgy az idealizálást is félre kell tenni. Lassan az RMDSZ is beletanul a maga szerepébe. Abba, hogy ha vezetői egyszer letettek a politikai tagoltságról, és vállalkoztak az ottani magyarság "en bloc" nemzetiségi képviseletére, akkor nem válogathatnak a romániai politikai erők között azon az alapon, hogy melyiknek az ideológiája szimpatikusabb számukra. Akkor meg kell várniuk, melyik román erő kap kormányalakítási megbízást, és annak kell a kormányon belüli vagy kívüli támogatást biztosítani - ahogyan a parlamenti erőviszonyok alakulása vagy az arcmegőrzés szükségessége megkívánja (majd) -, annak fejében, hogy a sajátos magyar érdekekre az ország vezetői tekintettel lesznek. Az éppen most letudott, elkapkodott Nastase-kalandhoz hasonló fejlemények a jövőben kerülendők.

Az új román kormány előtt álló legfontosabb feladat az ország fölkészítése a 2007-ben esedékes EU-csatlakozásra. Minden, számunkra már ismert nehézség ellenére ez csak sikertörténet lehet, s annak külön, önmagában való értéke is van, hogy a folyamat felügyeletére Markó Béla RMDSZ-elnök kapott államminiszterként (miniszterelnök-helyettesként) megbízást. Ezt akár úgy is lehet tekinteni, hogy Budapest kapott külön felkérést a csatlakozási tapasztalatok átadására. Élni kellene vele.