BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

európai unió

2005.02.07., hétfő 00:00

Talán önmaga versenyképesebbé tételével is kezdhetné az Európai Bizottság a lisszaboni stratégia megújítását. Merthogy az uniós versenyképesség fokozására 2000-ben kitalált, a múlt héten pedig némileg átalakított programot eddig nem sikerült "eladnia" a legfontosabb "fogyasztóknak": a tagországok kormányainak. Aki pedig nem tudja termékét eladni, az vajon mekkora hitelességgel prédikál a versenyképesség fokozásáról?

Hiba lenne persze kizárólag Brüsszelen elverni a port, amiért a tagállami kormányok eddig finoman szólva nem állították politikájuk középpontjába az uniós versenyképesség növelését. A fő felelősök nyilvánvalóan maguk a kormányok. A gond azonban éppen az, hogy az ő együttműködésük nélkül bármilyen okosan fogalmazzák át a célokat Brüsszelben, nem lesz, aki megvalósítsa a húszmillió helyett most már csak hatmillió új munkahely létrehozásáról szőtt álmokat sem.

Termékei eladása érdekében politikusabbá kell tehát válnia a bizottságnak, s ezt felismerve próbálnak is változtatni Barrosóék a stíluson. "Ha az egyik gyermekem beteg, kész vagyok félretenni mindent, és rá összpontosítok, amíg meg nem gyógyul. De ez nem jelenti azt, hogy kevésbé szeretem a többit" - magyarázta a bizottsági főnök, hogy miért kell a versenyképességet fókuszba állítani a szociális igazságosság és a környezetvédelem helyett. Az unióban valóban a versenyképesség a beteg gyermek a három közül. Barroso tudja, mit kell mondani, s jobban is mondja, mint a beszéddel hadilábon álló elődje. A kérdés csak az, meghall(gat)-ják-e ezt a tagállamok fővárosaiban, és belátják-e, hogy tényleg nincs más út - sem az unió, sem a tagállamok előtt. (UGy)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.