BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Második nekifutás

Két hónap telt el a kettős állampolgárságra vonatkozó sikertelen népszavazás óta. Eljött az ideje, hogy a politikai és érzelmi tényezőket félretegyük, és kizárólag szakmai szempontból fussunk neki újból a kérdésnek.
2005.02.02., szerda 14:48

Megítélésem szerint a hazai politikai élet minden tényezője hibázott, csak a mérték lehet kérdéses, és a hazai gazdasági élet vezető tényezői sem vizsgáztak jól, mert elmaradt az egyértelmű és erélyes kiállás a kettős állampolgárság megadása mellett. Egyedül azok vizsgáztak jelesre, akik elmentek és igennel szavaztak, ám a hazai politika baklövései miatt esélyük sem volt a sikerre. Ezzel csupán az a baj, ami a hatvan évvel ezelőtti magyar politikával volt: az akkori magyar állam gyalázatosan elárulta a magyar állampolgárok százezreit, ahogy ma a magyar politika vétette el a magyar gazdaság fejlődése szempontjából legfontosabb lépést. Megítélésem szerint ugyanis önmagában sem a kívánatos új adóreform, sem a remélhetőleg jobbra sikeredő második Nemzeti fejlesztési terv, sem az egyre több EU-támogatás, sem a jobb kormányzati gazdaságpolitika önmagában nem képes biztosítani Magyarország sikeres gazdasági felzárkózását a következő mintegy két évtizedben. Akkor érünk el sikert, ha az angolszász gazdasági modell egyik leghatékonyabb eszközét is felhasználjuk a felzárkózáshoz, és ez a tehetséges, szorgalmas bevándorlók tömeges társadalmi és gazdasági integrációja.

Az amerikai, kanadai, brit, ír és ausztrál gazdaság az elmúlt két évtizedben - ahogy 2004-ben is - jobban teljesített, mint a kontinentális Európa fejlett EU-gazdaságai, ahol az előny egyszerre jelentkezett a GDP- és termelékenységnövekedés, valamint a foglalkoztatás és a munkanélküliség területén. Sok oka van ennek, de a legfontosabb közös ok az, hogy mindegyik angolszász gazdaság minden évben jelentős külföldről érkező munkavállalót integrál gazdaságába és társadalmába. Az USA legalább évi 7-800 ezer legális és illegális munkavállalót, Nagy-Britannia 1995-ben még 50 ezer, 2003-ban már 120 ezer legális munkavállalót, Írország évi 30-40 ezer legális munkavállalót fogad, és ezt teszi a többi angolszász ország is. Talán feltűnt, hogy a britek és az írek nyitották meg azonnal munkaerőpiacukat az új EU-tagállamok munkavállalói előtt, nem azért, mert távoli szigetként nem féltek a munkát keresőktől, hanem éppen azért, mert távol vannak, és versenyelőnyt akartak szerezni a kontinentális tagállamokkal szemben a tehetséges, motivált és szorgalmas munkavállalók megszerzésében. Sikerült is, például az EU15-öknél 2004-ben munkát vállaló magyarok már második helyen Nagy-Britanniát választották, Németország még mindig első, Ausztria viszont a harmadik helyre csúszott viszsza. Míg az EU-n belül a migráció aránya 0,1 százalék volt 2004-ben, addig a régiók között mozgó munkavállalók aránya az USA-ban 8,4, Nagy-Britanniában 2,4 százalék volt. A belső migráció és a külföldről érkező munkavállalók fogadása között szoros az összefüggés, és az angolszász államok mindkettőben sokkal jobbak, mint a szociális piacgazdaság kontinentális európai modelljét követő államok. Az új EU-tagállamból régibe vándorló munkavállaló jellemzően nő, fiatal, egyedül élő és diplomás, tehát éppen a legjobb munkaerő a gazdaság szempontjából, ami nem véletlen: ők kapnak állást, mert ők járulnak a legtöbbel hozzá a gazdasági fejlődéshez.

A bevándorlók képzettségi szerkezete is érdekes, elsősorban orvosok, ápolók, vegyészek, kutatók és informatikusok migrálnak, tehát azok, akiknek a legtöbb tudástőkéjük van az egyéni, családi és közösségi, ezen belül állami befektetés révén. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy a nem EU-tag európai országokból (pl. Románia, Bulgária, Ukrajna, Oroszország) az új tagállamokba - így Magyarországra - munkavállalás céljából érkezők többsége a társadalom felső rétegéhez tartozó, jól képzett szakember, akik keveset kérnek, de sokat adnak.

Négy feladatunk van, ezek megoldása nélkül ne is álmodjunk felzárkózásról. Emelni szükséges a születésszámot, és csökkenteni a 45-65 éves korú férfiak halálozását (szomorú, de világelsők vagyunk), mindkettőben hosszú idő alatt érhető csak el fordulat, de évente tenni kell értük: mérni, elemezni és beszélni kell róluk. A másik két területen azonnal elindítható a fordulat, így a szomszédos államokban élő magyarok számára a kettős állampolgárság megadása, illetve a nem EU-tag európai országokból az unióba igyekvők magyarországi fogadása a pártok politikai megegyezésének kérdése. Mire várunk?

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.