Gyurcsány ex machina
Nem tudni, vajon a kínai "államkapitalizmus" lenyűgöző eredményeinek hatására döntött-e az előre hozott áfa-csökkentésről, mindenesetre Gyurcsány Ferenc Hongkongból váratlanul megálljt parancsolt a 300 forintot közelítő üzemanyagáraknak. Tette ezt úgy, hogy ezzel nemcsak az EU-pénzügyminiszterek hét végi állásfoglalásával ment szembe, hanem saját kormánya korábbi következetes magatartását is egy mozdulattal a polcra tette. Ugyan ki emlékszik már a júliusi Orbán-Gyurcsány-vitára, amelyben a mostani miniszterelnök - egyébként helyesen - elmagyarázta, miért nem jó, ha a kormány a határoknál megállítja az emelkedő gázárak begyűrűzését?
Az áfacsökkentés most bejelentett előre hozása mellett elég kevés érvet lehet előrángatni azon túl, hogy a magyar lakosság gépkocsival rendelkező - értsd: kevésbé rászorult - részének hangulata valamelyest javulni fog. A lépés ellen viszont több érv is felsorakoztatható. Általánosságban nem jó, ha a világpiaci folyamatokról nem veszünk tudomást, mert az elkényelmesíti a fogyasztót, miközben végső árát - szubvenciók és adók formájában - mégiscsak ő fizeti meg, csak jóval nagyobb pazarlás és környezetszennyezés mellett. A jelenlegi alacsony inflációs környezet és a magyar költségvetés siralmas helyzete ugyancsak ellene szól az áfacsökkentésnek, még ha az mindössze egy-két hónapos különbséget jelent is majd az eredeti tervekhez képest. A fuvarozókat sem segíti az intézkedés, hiszen legnagyobb részük az üzemanyag áfáját amúgy is visszaigényli, így annak mérséklése legfeljebb likviditásukat javíthatja valamelyest. Érdemi könnyítést számukra a jövedéki adó leszállítása jelentene, aminek révén a külföldi tankolások egy részét is át lehetne Magyarországra csábítani.
Van azonban még egy tanulsága a hongkongi történetnek. A miniszterelnök nem kevesebbre kérte ugyanis Hernádi Zsoltot, a Mol Rt. elnök-vezérigazgatóját, hogy "tanúsítson mértékletességet..., ha kell, akkor nyereségessége
rovására is". A vad bírálatok ellenére ezek szerint mégiscsak mély hatást tett rá Orbán Viktor kőszegi beszéde, amely szerint "nem kell kishitűnek lenni: ha egy kormány valakinek azt mondja, hogy legyen szíves, adja vissza, annak nyomatéka van". Tessék mondani, akar itt még valaki piacgazdaságot és jogállamot építeni?







