Az EU-bővítés dilemmája

Acsatlakozási dátum már egy éve adott: 2005 júniusában, az állam- és kormányfők találkozóján eldőlt, hogy a két ország 2007. január 1-jén az EU tagjává válhat. Hacsak – és itt lép a képletbe a brüsszeli testület – a bizottság súlyos elmaradásokra hivatkozva nem kezdeményezi a tagállamoknál, hogy fontolják meg a befogadás 2008-ra halasztását. Az utóbbiak vezetőinek csakis ez esetben kell újabb döntést hozniuk.

„A bizottságnak nem a dátumról kell dönteni, hanem arról, hogy a két ország felkészültsége elegendő-e” – mutatott rá ennek kapcsán Olli Rehn bővítési biztos egyik munkatársa. Más kérdés, hogy a felkészültség megítélését is lehet „adagolni”. A jelek szerint pontosan erre kerül sor a mai beszámolóban is.

A bizottsági dilemma meglehetősen összetett. Brüsszelben komolyan hisznek abban, hogy a tagjelölt kormányok túlzott kipellengérezése, halasztásokban megtestesülő megszégyenítése a kívánttal ellentétes hatást váltana ki. Frusztrálttá tesz politikai elitet, közvéleményt egyaránt, térnyeréshez juttatja a tagságot és általában a belső reformfolyamatokat nyíltan ellenző erőket. Másfelől viszont bizottsági körökben is jól látják, hogy a két ország sok tekintetben még valóban nem nőtt fel a tagsági feltételekhez.

Hogyan lehet fenntartani a nyomást anélkül, hogy a végső következmény az átalakulási folyamat visszavetése lenne? Általános vélekedés szerint mihelyt Brüsszelben határozott véleményként hangzik el 2007 biztos tarthatósága – vagy ellenkezőleg: a halasztás feltétlen szüksége –, a csaknem bizonyosra vehető reakció a két jelölt országban az erőfeszítések átmeneti feladása lehet. Az előbbi esetében azért, mert a taggá válás „úgyis” megvan már, az utóbbinál azért, mert „úgyis hiába”, no meg egy csomó pluszidő is adódik így.

Rehn és csapata e kettős kihíváson próbált úrrá lenni, amikor lehetséges válaszként úgy döntöttek, halasztást sem javasolnak ugyan, de annak opcióját is hangsúlyozottan nyitva hagyják, hogy indokolt esetben a következő hónapokban még mindig dönthetnek akár így is, ha például bizonyos elvárások nem teljesülnek addig. Befejezett tényként az egyik vagy másik dátumról már csak azért sem célszerű túlzott vehemenciával nyilatkozni, mert ezzel maguk és a tagországok számára is idő előtt egyfajta kényszerpályára terelnek mindent. Ha teljesen problémamentesnek minősítik például a 2007-es belépést, akkor a maguk számára teszik lehetetlenné, hogy az év hátralévő részében érdemi súllyal vessenek fel bármilyen kifogást, Ha viszont egyértelműen kiállnak a 2008-as halasztás mellett, akkor a mai tagállamokat hozzák kényelmetlen helyzetbe, nehezen megoldhatóvá téve, hogy a maguk részéről mégis másként döntsenek – mutatnak rá EU-diplomaták.

„Az általánosan elfogadott cél az, hogy a két balkáni ország EU-tag legyen, de lehetőleg minél felkészültebben legyen az. Minden olyan lépés káros, ami ettől bármilyen irányba eltéríthet” – foglalta össze a vonatkozó dilemmát egy brüsszeli diplomata, aki szerint Rehnék alighanem az egyetlen lehetséges lépést választották az Európai Parlamentben ma bemutatásra kerülő opcióval. Eszerint az Európai Bizottság – egyelőre – nem emel elvi kifogást a 2007-es taggá válás előtt, de nem is tekinti befejezettnek a két ország felkészülését. Olyannyira nem, hogy mindkettőjük felé különböző, év végéig elvégzendő házi feladatok terjedelmes listáját is megfogalmazza. Ezzel egyúttal hangsúlyossá válik a brüsszeli testület azon jogosítványa is, hogy az év során – továbbra is – bármikor felvetheti a végső kényszerítő fegyvernek tekintett halasztási opciót is.

Más jó lépés tehát a jelek szerint nincs. Csak a jövő a megmondhatója, vajon ez az egy mennyiben bizonyul majd annak.

A szerző állandó brüsszeli tudósító