Mint a Rákosi-érában: Hajnali razziák

Ilyen a diktatúra idején sem fordult elő - nyilatkozta felháborodottan a Magyar Villamos-energiaipari Rendszerirányító vezérigazgatója, miután cége a héten az Európai Bizottság versenyfelügyeleti részlege által szervezett "hajnali razziák" második magyarországi áldozatává vált. (Az első egy antidepresszáns gyógyszert gyártó cég volt, még tavaly novemberben.) És részben igaza is van, hiszen a rajtaütésszerű kartelellenes vizsgálatok a Rákosi-éra idejéről ismert csengőfrászhoz hasonló érzéseket váltanak ki a vállalatvezetőkben. A topmenedzserek idehaza még nincsenek hozzászokva ahhoz, amit nyugat-európai társaik már kezdenek megtanulni: a versenyszabályok betartása feletti őrködés időnként a legkeményebb fellépésre ragadtatja a hatóságokat.
Márpedig a hajnali razziák során a legjobb taktika az együttműködés. Az ellenállás csak tovább növeli a hatóságok gyanúját, hogy valamit rejtegetni próbál a cég, ez pedig később jócskán megnövelheti a bírság összegét. Nincs jobb stratégia tehát annál, mint hogy ellenőrizzük a nyomozók személyi igazolványát, elolvassuk és tudomásul vegyük az általuk bemutatott hivatalos döntést a razzia elrendeléséről, megkínáljuk őket egy kávéval, és lélekszakadva hívjuk a jogászokat. A vizsgálódóknak ugyanis kötelességük 30 percet várni a vállalatot képviselő jogászok megérkezésére. A cégnek pedig célszerű az ezt követően a vállalat különböző részlegeibe szétrajzó nyomozók mindegyike mellé szoros jogászi kíséretet rendelni, ne nyúljanak semmihez anélkül, hogy azt a vállalat valamelyik felső vezetője vagy jogásza ne látná.
A versenyfelügyelet az EU-szintre emelt állami funkciók közül az egyik legkellemetlenebb lehet a vállalatvezetők számára. A fogyasztók számára viszont az egyik leghasznosabb. Innen nézve talán nem ártana néhány hajnali razzia egy pár másik ágazatban sem.