Nincs ok szemérmességre

Miközben nap mint nap hallhatunk arról, hogy ez vagy az a külföldi cég befektetésre készül Magyarországon, alig-alig csordogálnak hírek a magyarországi vállalkozások külföldi térhódításáról. Kivételt jelentenek ez alól a magyar mércével mérve megatranzakciók: egy-két tőkeerős vállalat külföldi akvizíciója, például az OTP, a Mol, a „Matáv” vagy éppen a TriGránit terjeszkedése a környező országokban. Ám ezeket – és a jegybank hivatalos statisztikáit – leszámítva jó esetben is csak egy-egy összesített adat lát napvilágot arról, milyen szerepet játszik a magyar működő tőke más országokban.
Pedig a helyzet nem rossz, sőt! Vannak olyan országok – Macedónia, Horvátország vagy Románia –, ahol a magyarok a topbefektetők közé tartoznak. S ez korántsem elméleti jelentőségű eredmény, hogy úgy mondjuk, dicsőség. Ugyanis ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar tőke beépült, beépül az adott gazdaságba. Mert ugyan első körben általában egy vagy két nagyobb üzletnek köszönhető a magyar eredetű FDI-állomány növekedése a fogadó országokban, ám ezek bizalmat ébresztenek a kisebb cégekben is, amelyek – ha üzleti lehetőséget is látnak – megnövekedett bizalommal választják beruházásuk színhelyéül az adott országot.
Magyarország – a tavaly év végén 5,6 milliárd euróra rúgó külföldön megtelepedett működőtőke-állományával – viszi a prímet a térségben. Ugyanaz a folyamat zajlik, mint a kilencvenes évek elején a működőtőke-beáramlás területén. Akkor jó pár évig toronymagasan hozzánk érkezett a legtöbb beruházás – most a magyar cégek érzik magukban a legtöbb erőt, merszet és vállalkozó kedvet a külföldi megjelenéshez. Az egy főre jutó beáramló FDI-t tekintve Magyarország továbbra is vezeti a régióbeli rangsort – a kiáramlóban szintúgy. Ez egyben magas gazdasági integráltsági szintet is jelez. Erről (is) érdemes beszélni.