Kamat, hiány, eurócéldátum
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen hétfőn a jegybank monetáris tanácsa (mt) is okozott meglepetést. A testület kamatmeghatározó ülésén a piaci konszenzust felülírva, a várt 25 bázispontnál nagyobb mértékben, fél százalékponttal emelte az irányadó rátát, amely így 6,75 százalékon áll. Az mt a költségvetési kiigazító csomag június eleji bejelentése óta immár másodszor szigorított. Az MNB kommentárja szerint az mt úgy véli, hogy a kormánnyal közösen kitűzött 3 százalékos inflációs cél elérése a jelenleginél szigorúbb monetáris kondíciókat igényel. Ezeket a testület több lépésben, az irányadó kamat emelésével kívánja megteremteni. A hétfői döntést a forint jelentős erősödése követte.
Kedden már a kabinet játszotta a fő szerepet. Gyurcsány Ferenc kormányfő Joaquín Almuniával, az Európai Bizottság pénzügyi biztosával folytatott tárgyalásokat a szeptember 1-jéig benyújtandó konvergenciaprogramról. A megbeszélésen nem volt téma a céldátum – mondta a tanácskozást követő sajtótájékoztatón a miniszterelnököt elkísérő Veres János. A pénzügyminiszter azonban a 2010-es euróbevezetési terv fenntartását firtató kérdésekre kitérő válaszokat adott, mondván: új helyzet van, nincs hivatalos álláspont. Lapunk ugyanakkor úgy értesült, a kabinet a „társadalmi vita eredményeként” új időpontot tűz ki. Erre rímel Kóka János gazdasági miniszternek a Dow Jones hírügynökségnek adott nyilatkozata, e szerint a kormány gyakorlatilag feladta az euró bevezetésének 2010-es céldátumát, és elfogadhatónak tart egy kis késlekedést.
Kedden egy másik nagy jelentőségű bejelentést is tett a pénzügyi tárca vezetője. Veres azt javasolta a kabinetnek, hogy az eddig költségvetési körön kívül elszámolni tervezett sztrádaköltségeket az államháztartáson belül könyveljék el. Ennek nyomán az idei GDP-arányos hiánycél lényegében tovább, 10,1 százalékra nőtt. BR







