Taxival Európába

Lám, mire képes a verseny és a profi magántulajdonos, aki elérhető áron kíván magas színvonalú szolgáltatást nyújtani ügyfelének. A Budapest Airport eladásakor sokan fanyalogtak, mondván: nemzeti érdekek sérülnek a privatizációval. Ma sem nagyon értem, pontosan mit értettek ezalatt, hacsak az adófizetők pénzén történő felelőtlen gazdálkodást nem nevezzük annak, de ilyen ostobaságot senkiről nem feltételezek. A történtek mindenesetre nem őket igazolták.

Az új brit tulajdonos azt teszi, ami az érdeke: vonzó régiós légiközpont kialakítása és a pazarlás felszámolása. Ehhez pedig szigorú költségkontroll és elégedett ügyfelek kellenek. A repülőtéri taxitender tegnapi eredményhirdetése fényes bizonyítéka annak, hogy egy erős kezű magántulajdonos versenykörnyezetben „csodákra” képes. Ha a tervek megvalósulnak, akkor az eddigi szégyenletes, maffiaszerű állapot immár a múlté lehet, és Európa utolsóiból elsőkké válhatunk a szolgáltatás ár/érték arányát tekintve.

A repülőtéri történet tanulságait érdemes lenne másoknak is megfontolniuk. Egyrészt azoknak, akik tudatlanságból vagy pusztán érzelmi okokból viszolyognak a privatizációtól és a külföldi tőkétől. Másrészt azoknak, akik mondvacsinált okokat keresve, a társadalmat gyakran félrevezetve, saját kivételezett helyzetük fenntartása végett igyekeznek területükről kiszorítani a piaci versenyt, például az egészségügyben.

Természetesen a magántulajdonos – legyen az magyar vagy külföldi – tevékenysége is visszássá válhat, ha hiányzik a versenykörnyezet. Magyarországon sajnos erre is bőven akad példa, hogy csak a közműágazatot említsük. Ezért van kiemelt fontossága az állam szabályozó szerepének, a szolgáltatási garanciáknak vagy a versenyfelügyeletnek. A repülőtér példája ugyanakkor azt mutatja, hogy ahol működik a verseny, ott az államnak tulajdonosként semmi keresnivalója.