Érdek-e az érdekegyeztetés?

Az infláció, az adók változása, a járulékfizetés mértékének növekedése a vállalkozások idei büdzséjét is komolyan átszabták, sőt a megszorító csomag 2007–2008-ban is többletkiadásra kényszeríti a cégeket. Az egyezség alapján januártól 65 500 forint lesz a legkisebb kereset, ám hol van már a 2005 novemberében 2007-re prognosztizált növekedés? A szakszervezetek és a vállalkozások képviselői joggal beszélnek bizalomvesztésről, és arról, milyen nehéz lesz a megszorító csomag terheit viselve hozzákezdeni az őszi bértárgyalásokhoz. A presztízsvita az idén elmarad, érdekek csapnak öszsze, munkahelyek sorsa forog kockán.

Abból a szempontból jó helyzetben vannak az érdekképviselők, hogy a versenyszféra éves átlagkereset-emelésére vonatkozó ajánlás során az országos minimálbér mértékének megállapításában egyetértési joguk van, vagyis a kormány csak a szociális partnerekkel közösen dönthet ezekről, illetve az ő hozzájárulásukkal intézkedhet.

Ez azért is fontos, mert a megszorító csomagot tárgyaló OÉT-ülések után sokakban keserű szájíz maradt. A kormány udvarias, utolsó pillanatban történő véleménykérése, majd erőfitogtató döntéshozatala, amely figyelmen kívül hagyott kéréseket és véleményeket – nem volt politikus tett a politikusoktól.

Lehet persze azzal érvelni, hogy az OÉT-nek itt „csak” tájékozódási joga van, ugyanúgy, ahogy a tegnap tárgyalt konvergenciaprogram kapcsán is. A kormány a nyilvános egyeztetéssel mégis véleményezési jogot biztosított az érdekegyeztetőknek. Ám ez azzal jár, hogy a szociális partnerek véleményének megismerése, az érdekek ütköztetése után dönt csak a gazdasági kérdésekben, beleértve a nemzetközi kötelezettségekből adódó összefüggéseket is. A végső döntés és a felelősség viszont az övé. Ám korántsem mindegy, hogy formális vagy érdemi egyeztetés történik-e az üléseken. S ha már az OÉT elé kerülnek ilyen fajsúlyú anyagok, akkor elvárható, hogy a rájuk szánt idő legyen egyenesen arányos az elérhető eredménnyel.

A kormánynak az érdekegyeztetés során tanúsított viselkedése a következő hónapokban még inkább górcső alá kerül. A második Nemzeti fejlesztési terv, a nemzeti foglalkoztatási akcióterv, az éves költségvetés, az egészségügyi, illetve nyugdíj-biztosítási rendszerekre vonatkozó elképzelések bemutatásakor kiderül, valóban egyezségre törekvő, szakértői véleményekre számító, csapatmunkára és partnerségre kész-e a Gyurcsány-kormány, vagy viselkedésével felidézi az Orbán-kabinet ideje alatti történéseket. Ekkor, 1998 őszén szüntették meg ugyanis az akkor már tízéves Érdekegyeztető Tanácsot, és helyére az Országos Munkaügyi, illetve Gazdasági Tanács került. Ezek viszont csak konzultációs és nem érdekegyeztető fórumok voltak, vagyis a kormányoldal tájékoztatta a másik két oldalt az aktuális ügyekről, érdemi beleszólást azonban nem hagyott nekik.

A tegnapi események reményre adnak okot: a kormányfő ígérete egy szakmai alapokon működő reformbizottság létrejöttére, amelyben a szakszervezeti és a munkaadói szervezetek kontrollálhatnák a konvergenciaprogram végrehajtását, ahhoz javaslatokat tehetnének – nos ez valóban érdemi húzás lenne.

A kormány viselkedése egyébként azért nem mindegy, mert az OÉT megítélését és súlyát veszélyezteti, ha „protokollüzemmódban” működik, gittegyletté degradálva egy olyan makroszintű érdekegyeztető fórumot, amelynek éves működése több mint egymilliárd forintjába kerül. Emellett egy ország veszíthet azzal, ha a kormány figyelmen kívül hagyja hat szakszervezeti konföderáció és kilenc munkaadói szervezet tapasztalatait, szakértelmét, és lobbierejükre fittyet hányva konszenzus nélkül dönt.

A szerző a Világgazdaság munkatársa