Szlovénia az euróövezetben

Jövő évtől a gazdasági és monetáris unió tizenhárom tagúra bővül. Az új belépő a legfejlettebb egykori kelet-közép-európai rendszerváltó állam, Szlovénia lesz. Tavaly az egy főre jutó szlovén GDP már elérte az EU-átlag 80 százalékát, és amennyiben sikerül a növekedés 4 százalék körüli trendértékét fenntartani, úgy tíz év múlva délnyugati szomszédunk gazdasági fejlettsége már meghaladhatja a 25 uniós tagállam átlagát. Szlovéniában az árak és a bérek szintjének növekedése évek óta a reálgazdasági felzárkózással összhangban, harmonikus pályán mozog. Az államadósság szintje alacsony, az államháztartás GDP-arányos hiánya mérsékelt, és a következő években 2 százalék alatti szinten stabilizálódhat. A robusztus makrogazdasági fundamentumoknak és az egyensúlyi növekedésnek köszönhetően a szlovén euróövezeti csatlakozás tehát zökkenőmentesen megy végbe. Szemben az árstabilitás előírásán egyelőre elvérző balti országokkal a délszláv állam egyértelműen teljesíteni tudta valamennyi maastrichti kritériumot.

Pedig a rendszerváltás kezdetén Szlovénia egyáltalán nem volt irigylésre méltó helyzetben. Bár az egykori Jugoszlávia szétválásával együtt járó délszláv polgárháborúkból lényegében kimaradt, a korábbi szövetségi államtól számtalan gazdasági és társadalmi feszültséget örökölt. (Horvátországgal a mai napig nem sikerült rendezni a Pirani-öböl térségének határvitáit.) A gazdaságban a dinár instabilitásához és a magas inflációhoz a többi volt jugoszláv tagköztársaság piacának szinte teljes leépülése társult – ennek jelentősége Szlovénia számára nagyobb volt, mint a visegrádi országoknak az egykori szovjet piacoké. A külgazdasági reorientációt azonban példás gyorsasággal sikerült végrehajtani: az olasz, a francia, a német és az osztrák piacok mellett ebben jelentős szerepe volt a visegrádi országokkal látványosan bővülő külkereskedelmi kapcsolatoknak. A kilencvenes évek végétől pedig fokozatosan sikerült jelentős pozíciókat visszaszerezni a délszláv térségben is. A szlovén exportőrök és befektetők lehetőségeire a térségben jótékonyan hat a külpolitikai és gazdaságdiplomáciai aktivitás. Döntően szlovén gazdasági tanácsadók segítették például az új montenegrói turisztikai stratégia kidolgozását, de délnyugati szomszédunk a Szerbia európai integrációját gyorsítani szándékozó csoportban is vezető szerepet játszik.

A jugoszláv örökség talán legnehezebb részének az ún. önigazgató vállalatok menedzselési gyakorlatából adódó problémák leküzdése bizonyult. A halogatott, gyakran bennfentes privatizációk sokáig lassították a tartós felzárkózáshoz nélkülözhetetlen szerkezetváltást. Végül azonban a szlovén feldolgozóiparban és a piaci szolgáltatási ágazatokban is megjelentek a külföldi szakmai befektetők, új lendületet adva ezzel a növekedésnek. A magyarországi átalakulással összevetve általában is szembeötlő a szlovén transzformáció fokozatos jellege. Szlovéniában nem voltak egyszeri nagyarányú „bérkiigazítások”; kismértékű, viszont folyamatos volt a reálbér-emelkedés. Az infláció csak lassan mérséklődött a kívánatos szintre, viszont azóta fenntarthatóan alacsony. Az euróövezeti belépést szinte teljes politikai és társadalmi egyetértés kíséri, egy pillanatig sem hitegették magukat azzal, hogy az önálló monetáris politikából fakadó előnyök felülmúlhatnák a közös valutaövezeti tagságból adódókat. Nem véletlen, hogy a legutóbbi kormányváltás ellenére a gazdaságpolitika fő ele-meiben változatlan maradt. A közszféra finanszírozásában (oktatás, államigazgatás) jelenleg zajló reformok pedig az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságát biztosíthatják. Az euróövezet új tagja tehát egy olyan ország lesz, amely bár csupán kétmilliós, mégis példát mutat a visegrádi államok, de az EU-tagságra vágyó többi délszláv köztársaság számára is.