BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírekben gazdag karácsony

2006.12.27., szerda 00:00

Az év utolsó teljes hete bővelkedett eseményekben. Ha összefoglalónk során ragaszkodnánk az időrendhez, úgy a sor végén kellene megemlíteni, ám jelentőségét tekintve elsőnek kívánkozik az a hír, miszerint az Országgyűlés csütörtöki, egyben idei utolsó ülésén rábólintott a 2007. évi költségvetési törvényjavaslatra. A tárgyalási procedúra végső mozzanataként a zárószavazás során a T. Ház 208 igen vokssal 163 nem mellett áment mondott a költségvetésre. Hogy csak a két legfontosabb számot említsük: az államháztartás egészében 1752 milliárd forintos hiányt céloz a kormány, ez a mérvadó, uniós módszertan szerint 6,8 százalékos GDP-arányos deficitet takar. A parlamenti szakasz lezárultát követően egy fontos feladat marad: a tervet – a megelőző esztendőket meghazudtolva – be is kell tartani. A kabinetnek mindenesetre a zárószavazás napján az egyik nagy hitelminősítő intézet karácsonyi ajándékkal kedveskedett: a Standard & Poor’s Ratings negatívról stabilra módosította a magyar állam hosszú lejáratú devizaadósságának kilátását, egyben megerősítette a BBB plusz besorolást. Igaz, utóbb a másik nagy hitelminősítő, a Moody’s lejjebb sorolta Magyarországot, de ezt a lépést már régóta várták és a Moody’snál Magyarország osztályzata még mindig jobb, mint a többi minősítőnél.

S hogy a monetáris politika oldaláról is szolgáljunk hírrel: a jegybank monetáris tanácsa – a novemberi döntéshez hasonlóan – változatlanul, 8 százalékon hagyta irányadó rátáját. Amíg azonban egy hónapja a tanács igen erősen – hét-öt arányban – megosztott volt az emelés, illetve a szinten tartás kérdésében, ezúttal már nemcsak hogy egyhangú döntés született, de fel sem vetődött más lehetőség a szinten tartáson kívül. Elemzők arra számítanak, hogy elérte csúcsát a kamatemelési ciklus, a jövő év közepe tájékán pedig lazítás következhet.

A március óta igen gyenge teljesítményt mutató építőipar októberben meglepően jó eredményről számolt be, de a 2006-os évet ez már nem menti meg. Októberben a termelés volumene 2,4 százalékkal nőtt havi és 7,5 százalékkal éves szinten. A kiskereskedelem ennek tükörképét produkálta, hiszen októberben a megszorító csomagnak is köszönhetően 0,1 százalékkal csökkent a forgalom. BR

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.