Nyugdíj: kis lépések a helyes irányban

A 2006-os év elejére széles körben ismertté vált, hogy a magyar nyugdíjrendszer az akkori szabályok és a várható demográfiai trendek következtében fenntarthatatlan. Úgy becsültük, hogy a rendszer változtatások nélküli működtetése mai forintban kifejezve a GDP két és félszeresét kitevő adósságállományt halmozott volna fel.

Azóta a nyugdíjrendszer jövője szempontjából több jelentős intézkedés történt. Ami a bevételi oldalt illeti, a kormány a korábban bejelentett járulékcsökkentések helyett 3 százalékponttal növelte a nyugdíjjárulékkulcsokat. Miközben előretekintve a Nyugdíj-biztosítási Alap egyenlege ennek hatására látszólag sokat javult, makrogazdasági szempontból a rendszer nem vált fenntarthatóvá. Egyrészt a Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan magas élőmunkaterhek megemelkedése hosszabb távon a versenyképesség romlását és a gazdasági növekedés lassulását eredményezheti. Másrészt, miközben hosszú távon a relatíve magas járulékszint vélhetően nem tartható fenn, a megemelt járulékszint még a versenyképességre gyakorolt negatív hatást figyelmen kívül hagyva sem elegendő a nyugdíjrendszer egyensúlyának biztosításához. A járulékemelés mindazonáltal átláthatóbbá tette a nyugdíjkiadások finanszírozását, és tartós bevételi forrásnak is lehetne tekinteni abban az esetben, ha az élőmunka egyéb közterhei – és az azok által finanszírozott államháztartási kiadások is – csökkennének.

A nyugdíjrendszer fenntarthatóságát ugyanakkor célszerűbb lenne a nyugdíjkiadások mérséklésével elérni. A kiadási oldali reformok egyrészt tartósabbnak bizonyulnak, mint a bevételek növelésére támaszkodó kiigazítások, másrészt az adóztatásból eredő torzító, illetve versenyképesség-rontó hatások miatt hoszszú távon kisebb növekedési áldozattal is járnak.

Míg a nemzetközi összevetésben inkább nagyvonalú hazai nyugdíjnövelési szabályozás („svájci indexálás”), illetve a törvényi korhatár terén nem történt változás 2006-ban sem, kisebb mértékű szigorító intézkedéseket hoztak a kiadási oldalon. A tényleges nyugdíjazási korcentrum Magyarországon mindmáig jelentősen elmarad a törvényi nyugdíjkorhatártól, hiszen az előre hozott nyugdíjazás választása előnyösebb a nyugdíjazás előtt állók számára. A nyugdíjtörvény 2008-tól hatályos módosítása több ponton is szigorította az előre hozott nyugdíjazás intézményét, így az új rendelkezésektől az várható, hogy a nyugdíjazottak átlagéletkora egyre jobban megközelíti majd a törvényi nyugdíjkorhatárt.

Másrészt az induló nyugdíjak kiszámításának módja is megváltozik 2008 és 2012 között. Kezdetben ez a változtatás hozzávetőleg kb. 7-8 százalékkal alacsonyabb átlagos kezdő nyugdíjat eredményez, ez két hatás eredőjeként adódik. Egyrészt a nyugdíjszámítás alapjául szolgáló életpálya-jövedelmeket immár nem a nyugdíjazás előtti második évre valorizálják, hanem a nyugdíjazást megelőző évre, így 2008-ban kb. 5-6 százalékkal magasabbak lennének a kezdő nyugdíjak, mint a korábbi formula alapján. Ez a lépés mindenképpen egy igazságosabb nyugdíjformula felé vezet, hiszen korábban számottevően eltérő kezdő nyugdíjat kaphatott két azonos korú és azonos életpálya-kereseti profilú nyugdíjazandó attól függően, hogy nyugdíjazása évét megelőzően éppen magas vagy alacsony volt az infláció és a bérnövekedés. Ezzel szemben áll viszont, hogy nyugdíjszámítás alapjául szolgáló jövedelemkategóriát szűkítették az egyéni járulékok mértékével, ez jelentős csökkenést eredményez. Ráadásul ez a formula időben egyre szigorodik majd, ahogyan a jelenlegi, a korábbinál magasabb járulékszint mind nagyobb súlyt kap a nyugdíjazandók visszamenőleg figyelembe vett jövedelmeiben. Ezt felerősíti, hogy várhatóan a pozitív valorizációs hatás fokozatosan csökken, ahogyan az árstabilitás elérésével és a reálkonvergencia előrehaladtával mérséklődik a nominális bérek növekedési üteme. Ennek megfelelően hosszú távon az intézkedések a GDP felét meghaladó mértékben mérsékelhetik a nyugdíjrendszer hosszú távon felhalmozódó adósságát.

Bár a változtatás az induló nyugdíjak csökkentése, így a rendszer fenntarthatóságának javítása irányába hat, egyszersmind további kérdéseket is felvet. A legfontosabb ezek közül az új formula kapcsolata a nyugdíjak 2013-tól esedékes bruttósításával, ez ugyanis ismét más alapokra helyezné a nyugdíjak számítását, a ma érvényben lévő szabályozás szerint további szigorítást okozva a nyugdíjformulában.

Még abban az esetben is, ha a szigorúbb nyugdíjformula és a megemelt járulékok tartósan fennmaradnak, a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának eléréséhez további intézkedések lennének szükségesek. Felül kellene vizsgálni például a kirívóan kiterjedt rokkantellátást és a nyugdíjak „svájci” indexálásának gyakorlatát, illetve hoszszabb távon biztosítani kellene, hogy a nyugdíjkorhatár lépést tartson a várható élettartam növekedésével.

A szerzők közgazdászok, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági és monetáris politikai szakterület munkatársai. Az írásban a szerzők a magánvéleményüknek adnak hangot, amely nem feltétlenül egyezik meg a Magyar Nemzeti Bank hivatalos álláspontjával.