Posta a liberalizáció után
Immár bizonyos, hogy 2009-től az EU egyetlen tagországában sem lesz monopoljogokat élvező postai szolgáltató, de hogy ez mennyire rázza meg a piacokat, az egyelőre kétséges. A piaci nyitás ugyanis fokozatosan ment végbe, így 2006 elejétől már csupán a leggyakoribb, 50 gramm alatti leveleknél lehet egy cégnek kizárólagos szolgáltatási joga az unióban. Ez a hazai levélforgalom 80 százaléka ugyan, de a posta évi 170 milliárdos bevételéből a levélforgalom csak mintegy 60 milliárdot tesz ki, amelyből a még védett, kis súlyú, de igen nagy mennyiségű kézi feldolgozást igénylő s ezért alacsony fedezettartalmú küldemények 40 milliárdot hoznak. Ez tehát az árbevétel nagyjából 23,5 százaléka.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nagyobb leveleknél mára már közel 90 szolgáltató verseng a Magyar Postával, látszólag joggal aggódhat a monopólium gazdasági pozíciójának megrendülése miatt. Különösen, ha figyelembe veszszük, hogy a cég hosszú veszteséges időszak után csak 2003 óta termel nyereséget.
Más oldalról nézve azonban aligha kell aggódnia a cégnek. Nemzetközi tapasztalatok alapján ugyanis a teljes nyitás hatására is csupán a piac mintegy 4 százalékát szokták elveszíteni az egykori monopóliumok. Ez volt a helyzet például Nagy-Britanniában, ahol – jóval megelőzve az uniós menetrendet – máris teljesen liberalizálták az ágazatot. Nagyjából hasonlóak a Magyar Posta tapasztalatai is: a 2006 elejétől már szabad versenyes 50 gramm feletti leveleknél az említett közel kilencven, főként nagy postaforgalmat lebonyolító cégek egyedi igényeire szakosodott versenytárs alig 3-4 százalékos szeletet tudhat együttesen magáénak.
Ráadásul nem mondhatnánk, hogy a postát készületlenül érné a nyitás. A diverzifikációs stratégia évek óta érvényben van. Az elmúlt két esztendő alatt például az Erste Bankkal karöltve komoly banki és biztosítási tevékenységet építettek ki, s megkezdték a hatékonyság növelését is. E racionalizálás „terméke” lett a különféle ingatlanok eladásának és a szervezet egy irodaházba koncentrálásának terve, illetve a komoly veszteséget termelő kis hivatalokat kiváltó mobil posták megjelenése.
De miért is kell a hatékonyságot növelni? A tapasztalat az, hogy az új belépők komoly beruházásokkal a korábbi monopóliumnál nagyobb hatékonyságot érnek el, s így tudnak annak árai alá kínálni. Vagyis a liberalizációt hosszabb távon csak úgy élheti túl a posta, ha kellő nyereséget termel a folyamatos fejlesztésekhez. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az újonnan belépők könynyen kimazsolázhatják a piacot: csak azon régiókban kínálják szolgáltatásaikat, ahol ez kellően jövedelmező, míg a „nagy testvérnek” kötelező országos lefedettséget biztosítani. Ez viszont oda vezethet, hogy végül az egykori monopóliumnak csak a veszteséget termelő térségek maradnak.
E feszültség feloldásához három út kínálkozik: Svájcban, ahol szó sincs liberalizációról, a magánosítás kérdése sem merül fel. Németországban és Ausztriában a versenyképesség megőrzéséhez szükséges fejlesztések tőkeigényének biztosítására a magánosítást választották: az 50 százalék körüli állami tulajdon mellé magánbefektetők pénzét szivatytyúzták a cégbe. A harmadik elvi lehetőség, hogy az állam maga teszi be a szükséges pluszforrást. Alighanem ezt az utat választja Franciaország, amely az új belépőkre kivetett pluszközterhekből finanszírozná a piaci alapon el nem látható területeken a szolgáltatást.
Magyarországnak – EU-tagként – a liberalizáció kötelező, a költségvetésben pedig aligha van a postába invesztálható felesleges tőke. A részbeni magánosítás halogatása így a ma tőkehiányos posta vállalati értékének csökkenéséhez vezethet. Ha pedig a postahivatalok megléte közszolgáltatás, érdemes volna azok fenntartását – a megfelelő fedezettel egyetemben – az önkormányzatokra bízni.
A szerző a Világgazdaság munkatársa
