BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hajtóerő nélkül nincs siker

2007.02.05., hétfő 00:00

Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda (Mapi) ügyvezető igazgatója lett az Év fiatal menedzsere 2006-ban. A Menedzserek Országos Szövetsége pályázatára a Joint Venture Szövetség rábeszélésére nevezett be. „Őszintén örülök ennek a sikernek, tényleg nem gondoltam volna, hogy egy magyar kisvállalat vezetője is részesülhet ebben az elismerésben” – vallotta be a díj átvétele után.

Eredetileg biológus szeretett volna lenni, de a legjobb barátja felhívta a figyelmét a közgazdászszakmára. A biológusfizetésből aligha tudod megvenni a mozijegyet – érvelt a barát a pályaválasztási szándék módosítása mellett. A közgazdaság-tudományi egyetemen 1992-ben kezdte meg tanulmányait, külgazdasági főszakirányon, nemzetközi logisztika mellékszakirányon végzett.

Első munkahelye egy amerikai cég volt. Ennek megbízásából – huszonkét évesen – Tatabányán, a Vértesi Erőműnél felső vezetőknek tartott tréningeket. Huszonöt évesen néhány munkatársával együtt úgy döntött, önálló céget hoznak létre. Itt a hatékonyságnövelő tanácsadásra szakosodtak, s többek között a Dunaferr-rel, a Magyar Alumínium Művekkel dolgoztak együtt. Nem hagyta azonban nyugodni a gondolat, hogy saját vállalkozása legyen: 2003-ban meg is valósította.

A véletlen vezérelte a pályázatíró és -tanácsadó piacra. Egy jelentős megrendelést azzal a feltétellel kaptak meg, ha egyúttal egy informatikai pályázat elkészítését is vállalják. Ebbe belekóstolva döbbent rá, hogy feladatban, munkában megtalálta az igazit. „Dühös is voltam, hogy nem ismertem fel két-három évvel előbb ezt a lehetőséget” – emlékezett vissza az üzletemberi karrierjében bekövetkezett jelentős fordulatra, amely más szempontból is gyökeres változást hozott az életében. Testvérével, Ádámmal egykor el sem tudták képzelni, hogy egyszer majd ugyanazon a helyen dolgoznak. Ma ő a Magyar Pályázatkészítő Iroda egyik szakmailag legjobban felkészült pályázatírója.

Hogy mi kellett a sikerhez? Mindenekelőtt kemény munka, szakmaiság, alázat, szüntelen belső hajtóerő, stratégiai előrelátás. És persze egy jó csapat. Az elmúlt években 16-18 órát dolgozott naponta, s hajtott maga körül mindenkit. Aztán 2005 februárjában derült égből villámcsapásként sárga lapot kapott: infarktus gyanújával kórházba került. „Sürgősen át kellett értékelnem a magam, a munkatársaim és a cégem ügyeit” – vonta le a trauma tanulságait.

Rájött, egy üzletembernek eleinte önzőnek kell lennie, mert csak így rakhatja le vállalkozásánál a fenntartható fejlődés alapjait és segíthet másokon is. Megtanult odafigyelni magára, a munkatársaira és üzleti partnereire, s ugyanezt várja el tőlük is. Ma már csak minőségi munkát vállalnak el. Több fordulóban, szigorúan tesztelik azt, akit felvesznek a céghez. S kizárólag olyan ügyfelekkel dolgoznak együtt, akiknek az övékhez hasonló a vállalati kultúrája.

Névjegy

CÉG

Az öt-hatezer szereplős pályázatírói piacon a legjobbak között tartják számon a Magyar Pályázatíró Irodát.

A cég, amely az elmúlt három évben több mint négyszeresére növelte az árbevételét, a forprofit szektor és az önkormányzatok számára készít pályázatokat, és vállalja a nyertes projektek menedzselését.

ESSŐSY ZSOMBOR

A 33 éves üzletember a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult, majd megszerezte az érdekérvényesítő szakközgazdász-diplomát is. Szakmai tréningeken vett részt Ausztriában, Dániában, az USA-ban és Brüsszelben.

Szabadidejét legszívesebben a családja körében tölti. Két gyermekével gyakran korcsolyázik vagy éppen babázik.

Az öt-hatezer szereplős pályázatírói piacon a legjobbak között tartják számon a Magyar Pályázatíró Irodát.

A cég, amely az elmúlt három évben több mint négyszeresére növelte az árbevételét, a forprofit szektor és az önkormányzatok számára készít pályázatokat, és vállalja a nyertes projektek menedzselését.

ESSŐSY ZSOMBOR

A 33 éves üzletember a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult, majd megszerezte az érdekérvényesítő szakközgazdász-diplomát is. Szakmai tréningeken vett részt Ausztriában, Dániában, az USA-ban és Brüsszelben.

Szabadidejét legszívesebben a családja körében tölti. Két gyermekével gyakran korcsolyázik vagy éppen babázik.-->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.