BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mit várnak az elemzők az új jegybankelnöktől?

Finisébe érkezett a Magyar Nemzeti Bank új elnökének a kiválasztása, ő március 1-jétől veheti át az intézmény irányítását. Az elemzőktől ezúttal nem konkrét személyekre vártunk javaslatokat, hanem hogy fogalmazzák meg szakmai elvárásaikat az új vezetővel szemben.
2007.02.02., péntek 00:00

Samu János

A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője

Monetáris jártasság

„Jó lenne, ha egy »héjább« szakember kerülne a jegybank élére, vagyis egy olyan szakértő, aki amellett, hogy konkrét, szakmai elképzelése van a monetáris politikáról, azt következetesen képviseli, és ki is áll a véleménye mellett. Az esetleges jelöltek között olyanok nevei is felmerültek, akik egyáltalán nem jártasak a monetáris politikában. Nagyon fontos, hogy a Magyar Nemezeti Bank új vezetője széleskörűen elfogadott legyen a szakmában, ez – amellett, hogy ismertséget feltételez – a monetáris politikában való gyakorlatot is jelent. A szakmai múlt mellett nagyon fontos lenne, hogy a minél szélesebb körű elfogadottság érdekében egy politikailag független szakember kerüljön a központi bank élére.”


Sarkadi Szabó Kornél

A Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője

Higgadtság

„A jegybankelnöknek mindenekelőtt a jegybanktörvényt kell képviselnie és alkalmaznia, nem pedig azt, hogy milyen jegybanktörvényt szeretne látni. Pártpolitikailag – bár ez Magyarországon nehéz – természetesen színtelennek kell lennie és maradnia. A monetáris politika alakításában nyilvánvalóan figyelembe szükséges venni a külső és belső feltételeket, ám tartózkodni kell a kormány (de nem a költségvetés!) és a piacok értékítéleteinek minősítésétől. A hirtelen jegybanki lépések és nyilatkozatok nemkívánatosak, még akár komolyabb árfolyammozgás esetén sem; a jegybanki higgadtság az egyik legfontosabb elvárás. Nem feltétlenül kell a pozíció betöltéséhez közgazdasági Nobel-díj és ismertség, de elismertség, monetáris és gyakorlati tapasztalat annál inkább.”


Németh Dávid

Az ING elemzője

Hitelesség

„A pozíció maradéktalan betöltéséhez nem feltétlenül elegendő a pusztán kiváló menedzseri képesség. A jegybank stabil és kiszámítható környezetet biztosítva járulhat hozzá a leghatékonyabban a gazdaság hosszú távú növekedéséhez, amelyet hiteles és transzparens monetáris politikával lehet elérni. Ehhez elengedhetetlen a jegybankelnök szakmai felkészültsége, teljes körű függetlensége és kitűnő kommunikációs készsége, ezek akkor méretnek meg igazán, amikor az események kitörni készülnek a megszokott, nyugodt mederből. A jegybankelnöknek azon a vékony kötélen kell egyensúlyoznia, amely a túlzott beavatkozás és a passzivitás között húzódik meg, és sokszor a piaccal való összhang megtalálása bizonyul a legnehezebb feladatnak.”


Suppan Gergely

A Takarékbank vezető elemzője

Banki tapasztalat

„Elsődleges elvárás az ideális jelölttel szemben a határozott antiinflációs politika képviselete, illetve az ehhez szükséges monetáris eszközök alapos ismerete. Mivel a bankrendszer és a piacok működésének ismerete elengedhetetlenül szükséges, banki vagy befektetési banki tapasztalat nélkül nehéz lenne elképzelni az új jegybankelnököt. A határozottság mellett a vezetési gyakorlat és a jó kommunikációs készség további jelentős előny, utóbbi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a piacok véletlenül se értsék félre a mondanivalóját. A politikai függetlenség és a támadhatatlan előélet szintén lényeges, azért, hogy a monetáris politika ne kerüljön a mindennapi pártpolitizálás kereszttüzébe, és elkerülhető legyen a kormány esetleges jegybankéval ellentétes rövid távú céljainak a kiszolgálása.”


Török Zoltán

A Raiffeisen vezető elemzője

Politikai függetlenség

„Fontosnak tartom, hogy ne legyenek pártpolitikai kötődései – ez a jegybank függetlenségét és a monetáris politika hitelességét rombolná. Magyarországon nem túl sokan foglalkoznak monetáris politikával tudományos igényességgel, ők is javarészt vagy az MNB soraiban dolgoznak, vagy magában a monetáris tanácsban ülnek. Éppen ezért azt gondolom, hogy nagyon leszűkítené a választási lehetőséget, ha kizárólag ebből a körből kerülne ki a leendő jegybankelnök (bár mindenképpen előnyére válna a jelöltnek). Nem feltétlen elvárásom a monetáris politika tudományosan alapos és mély ismerete – a szükséges ismeretek elasajátíthatók. Elégséges, ha a jelöltnek a közgazdaságtan és a gyakorlati makroügyek kérdéseiben megfelelő jártassága, szakmai integritása van.”


A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.