Diplomás önmegvalósítók
A bigbradörös, valóvilágos, éneklős, táncikálós és a hasonszőrű, szintén épületes műsorokban feltűnő új celebritások csaknem mindegyike úgy nyilatkozott – a szavaikat persze gyakran le kellett fordítani érthető magyarra –, hogy a médiában kívánja magát önmegvalósítani. Mi több, álmaik beteljesülése érdekében néhányan még arra is képesek voltak, hogy beiratkozzanak valamely oskolába.
De nemcsak a „tévés személyiség” szakma volt nagyon népszerű az elmúlt években. Ha egy középiskolás meg tudott oldani egy másodfokú egyenletet, s képes volt megjegyezni a mohácsi vész dátumát, akkor közgazdász akart lenni, ha pedig ismerte a Nemzeti dal befejező sorát, jogász. Az érettségizők jelentős részében az a kép alakult ki, hogy vannak nagy presztízsű, pénzes szakmák, azokat érdemes tanulni, azzal persze mit sem törődtek, hogy Dunát lehet rekeszteni a végzettekből. Így nem csoda, hogy a saját bőrükön tapasztalhatták meg a diplomás munkanélküli fogalmát.
Mások pedig, a kevésbé tehetségesek, akik csak hosszú töprengés után találták meg a térképen Ázsiát, úgy gondolkodtak, mindegy, hova járnak, csak könnyű legyen abszolválni a főiskolát, és a végén adjanak valamilyen papírt nekik. Sokukból pedagógus vagy humánerőforrás-menedzser lett, és szintén nem tudtak, vagy nem is akartak elhelyezkedni. Az áldatlan helyzetért nem is feltétlenül a diákok voltak a felelősek. Sokkal inkább az oktatási kormányzat, amely sokáig eltűrte, hogy az intézmények nyakló nélkül képzik a diákokat.
Szerencsére észbe kaptak a minisztériumban. Az idei jelentkezési adatok szerint az államilag támogatott keretszámok csökkentése, a piac által keresett szakok preferálása, a tandíj bevezetése okán kevesebben akarnak mindenáron egyetemre, főiskolára járni, és egyre többen megnézik azt is, mihez kezdenek akkor, ha kezükbe nyomják a diplomájukat.
Hogy később ne csak nézzenek, mint a moziban.
