BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsítás és irányváltás: új technológia a Pannontól

Mától a Pannon teljes új generációs széles sávú (3G) hálózatán hozzáférhetővé válik a szupergyors adatletöltést lehetővé tévő HSDPA-technológia – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Ove Fredheim. A mobilszolgáltató vezérigazgatója a cég életében a kiemelten fontos aktuális témák közé sorolta még az irányváltást a társaság szponzorációs politikájában.
2007.04.10., kedd 00:00

- Komoly várakozás előzte meg a Pannon mai bejelentését a vezetékes adatátvitel gyorsaságával már tényleg összemérhető HSDPA-technológia elindításáról. Sőt, eddig ön többnyire úgy nyilatkozott, hogy ezt még korainak tartja a magyar piacon. Mi változott azóta?

- Az, hogy mennyire és milyen gyorsan lesz vevő a magyar piac a szupergyors mobil-adatátvitelre, még ma sem teljesen egyértelmű, hiszen a keresletet nem csak a hálózat kiépítettsége generálja, az legalább annyira függ a készülékkínálattól, a ráépülő szolgáltatásválasztéktól. Ami biztos, hogy mától a Pannon hálózatában mindazon körzetekben, ahol már kiépült a harmadik generációs rendszer, elérhető lesz a HSDPA-technológia is. A széles sávú mobilszolgáltatásokra jelenleg már az ország 44 településén alkalmas a hálózatunk. Ez a lakosságra vetítve 35 százalékos lefedettséget jelent, de az idei év során gyorsan bővítjük tovább a hálózatot. A HSDPA startját egy különleges szolgáltatással indítjuk, de hogy mivel, azt csak ma hozzuk nyilvánosságra. Ami az óvatosságunkat illeti, előbb kellő tapasztalatot akartunk szerezni a hagyományos GSM-hálózat sebességét megsokszorozó EDGE-technológiával, ez ma már a teljes hálózatunkon elérhető. Egyébként elég azt figyelembe venni, hogy a hazai szolgáltatók ügyfeleinek ma még csak néhány százaléka rendelkezik 3G- és még kevesebb HSDPA-képes készülékkel.

- Ön szerint milyen szolgáltatásokkal lehet ma Magyarországon a legjobban eladni a mobil-szélessávot?

- Ami biztos sikernek ígérkezik, az az internetezés, amelyhez ugye nem is mobiltelefon, hanem inkább mobilképes laptop kell. A mobiltévézésnek, -rádiózásnak viszont még vannak korlátai.

- A jobb eladhatósághoz nem hagyhatók figyelmen kívül az adatátviteli tarifák. A mostaniakat az ügyfelek nemcsak drágállják, de eléggé bonyolultnak is tartják. Szakértők szerint igazi áttörést a használatban az hozhatna, ha a szolgáltatók átalánydíjas csomagokkal buzdítanák az előfizetőket, a letöltött megabyte-ok kényszerű számlálgatása helyett. Mikor tervez ilyet a Pannon?

- Az ezzel kapcsolatos konkrét terveink egyelőre nem publikusak, de egyetértek, valóban egyszerűsíteni kell a tarifarendszert, ha el akarjuk érni, hogy az emberek szívesebben váltsanak a vezetékes netről a mobilra, akár a balatoni nyaralójukban is. Mert azt is el kell ismerni, nagyszerű dolog, hogy a vezeték nélküli hálózatokban az embernél mindig kéznél lehet a net.

- Ha már az előbb arról beszéltünk, hogy a Pannon igyekszik nagyon körültekintően eljárni az újabb és újabb százmillió forintokba kerülő hálózatfejlesztésekkel, néhány évvel a 3G magyarországi indulása után ma már jobban kiszámítható-e, mikorra térülnek meg az erre a technológiára fordított kiadások?

- Erre egy távközlési cég általában kétféle választ adhat. Ha erőltetetten szét akarjuk választani, hogy a 3G-re fordított kiadások milyen mértékben éreztetik hatásukat a bevételekben, akkor azt mondhatjuk, egyelőre nem igazán látjuk a megtérülést, sőt még a következő három évben sem számolunk ezzel. Ha azonban azt nézzük, hogy az ügyfelek már nemcsak beszédre használják a mobilt, hanem ha lassan, de egyre növekvő mértékben adatátvitelre is, ez mindenképpen biztató a későbbi megtérülés szempontjából is.

- Eddig a mobilpiac jelentett fenyegetést a vezetékesre, a napokban viszont már olyan hírekről is lehetett itthon hallani, hogy a vezetékes cégek a vezeték nélküli helyi hálózatokban indított VoIP-szolgáltatással akarnak visszavágni mobilos versenytársaiknak. Hogyan látja az utóbbi piac esélyeit Magyarországon?

- A VoIP a hangpiacon eddig is megtalálta a maga helyét, minden bizonnyal megtalálja majd a lehetőségeit a mobiladatpiacon is, de mindaddig, amíg a személyes kommunikációban – a hagyományos mobilokhoz hasonlóan – nem tudja garantálni az ügyfélnek a 100 százalékos hozzáférést, nem jelenthet komoly konkurenciát. Az ilyesfajta szolgáltatásokat várhatóan nehéz is lesz úgy beárazni, hogy vonzók legyenek a potenciális ügyfelek számára. Az ingyenesnek kikiáltott Skype is pénzbe kerül, ha valaki a Skype-közösségen kívülre telefonál. De nem kívánjuk figyelmen kívül hagyni a témát, ezt a piacot is árgus szemekkel figyeljük.

- Brüsszel döntött: az európai szolgáltatóknak csökkenteniük kell a külföldi barangolás tarifáit, és ez minden bizonnyal érezteti majd hatását a bevételekben. Az üzleti tervük szerint honnan pótolják az így kieső jövedelmet?

- Rövid távon biztos érezhető lesz majd némi bevételcsökkenés. Ha viszont azt vesszük figyelembe, hogy a roaming éppen a drágasága miatt nem volt eddig közkedvelt a szélesebb ügyfélkörben, ám ha csökken az ár, az átlagembereknek is jobban megjön a kedvük a külföldön telefonáláshoz, akkor hoszszabb távon már visszajönnek az így kieső bevételek. De még sok mindent nem látunk tisztán a kérdésben. Sok mindennek a gyakorlati megvalósításáról még csak most folynak a tárgyalások a távközlési biztossal. Azzal is tisztában kell ugyanakkor lenni, hogy a csökkentés csak az európai szolgáltatókra vonatkozik, vagyis az unión kívülre utazóknak továbbra is magas árat kell fizetni, miközben az ideutazó tengerentúliak élvezhetik azt az előnyt, amelyet nekik nem kell viszonozniuk. Zárójelben megjegyezve: a döntéssel egyébként rontjuk az európai szolgáltatók jövedelmezőségét, csökkentjük az uniós gazdaságok GDP-jét.

- Kezdettől nagy a verseny a hazai mobilszolgáltatók között, de ha a közös érdek úgy diktálja, képesek összefogni. Információink szerint most is összefogásra készülnek a túl magasnak tartott frekvenciadíjak miatt…

- Az valóban nagyon jelentős kérdés, főleg ha azt akarjuk, hogy a mobilpiac is egyre jobban elmozduljon az adatforgalom sebességének gyorsításához szükséges szélesebb sávok felé. A hazai frekvenciadíj-rendszer szerintünk ma még nem ezt támogatja. Ha összehasonlítjuk más uniós országokéval – vegyük például a skandináv térséget –, az itteni díjak ugyanarra a frekvenciasávra 65-ször magasabbak, mint Svédországban, de Norvégiával összehasonlítva is legalább 25-szörös a különbség. Ha nem csökken a díj, drága marad a mobil-adatátvitel. Ami viszont még sérelmesebb, hogy a jelenlegi díjrendszer nem technológiasemleges, egyes technológiák esetében szinte ingyen lehet hozzájuk jutni.

- A közelmúltban nagy visszhangot kapott a Pannon döntése, hogy hét év után kiszáll a Sziget rendezvény támogatásából. A bejelentéskor a lépést azzal indokolta a cég, idézem: „Nem hozta a társaság által elvárt eredményt az esemény szponzorálása…”

- Számos ponton változtatni kívánunk az eddigi szponzorációs filozófiánkon, ez az oka annak, hogy kiszálltunk a Sziget rendezvény támogatásából. Ezt az elhatározásunkat még tavaly tudattuk a Sziget szervezőivel. Már az utóbbi három évben azon dolgoztunk, mi lenne az, ami a jövőben jobban illene a Pannon márkához, többletértéket adna neki. Olyan ambiciózus programokat akarunk a jövőben is támogatni, mint a két és fél éve indított Pannon Példakép Alapítvány. Általában is: olyan hosszú távon gondolkodó és pénzügyileg is szilárd szervezetekkel akarunk együttműködni, amelyek maguk is vissza akarnak juttatni valamit a társadalomnak. Az is számít ugyanakkor, hogy az ilyen jellegű befektetéseink előbb-utóbb meg is térüljenek. Vegyük például a Szigetet, az nekünk nemcsak a rendező cégnek juttatott évi 100 millió forintba került, hanem ennek a kétszeresét-háromszorosát fordítottuk az egy hét alatt a különféle akciókra. Elgondolkodtunk azon, hogy ezt a nagy összeget máshol nem tudnánk-e még hatékonyabban elkölteni. Mi egyébként úgy gondoljuk, hogy a Sziget olyan erős – nemcsak magyar, hanem európai – márkává fejlődött, amely ma már képes megállni a saját lábán is. Azt is tudjuk, hogy a Sziget révén éppen az egyik legfontosabb ügyfélkörhöz, az ifjúsághoz juthattunk közelebb, úgy gondoljuk azonban, hogy ez a réteg ma már máshonnan jobban megközelíthető.

- Milyen területek jöhetnek szóba a jövőben?

- Ami biztos: a művészetet a jövőben is támogatjuk. A Magyar Nemzeti Galériával 13 éves a kapcsolatunk. Fenntartjuk a Pannon Példakép Alapítványt, az idén is támogatunk kórházat, és természetesen kiemelt figyelem jut továbbra is a sportnak. Ez a terület, ahol komoly újításra készülünk. Azokban a sportágakban – jéghoki, kézilabda –, amelyeket eddig is szponzoráltunk, a támogatást kiterjesztenénk az utánpótlásra is. Ezek ugyanis azok a sportágak – főként az utóbbi –, amelyek számos nemzetközi megmérettetésben szereztek már nevet az országnak és többletértéket a támogatóinak.

Névjegy: Ove Fredheim (44)

Tizenkét évet töltött a Pannon-tulajdonos Telenornál, s több évet az anyacég egyéb nemzetközi társaságainál. 1999–2001 között az ukrán mobiltávközlési társaság, a Kyivstar alelnöke és marketingigazgatója volt.

A Telenor Mobile Holding első alelnökeként tevékenykedett 2003-ig, amikor alelnökként és marketingigazgatóként visszatért a Kyivstarhoz. A Pannon GSM értékesítési és marketingterületért felelős vezérigazgató-helyettesi pozíciójából vette át 2004 tavaszán a vezérigazgatói posztot.

Több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik az értékesítés és a marketing terén, illetve a termékfejlesztés és a stratégiai menedzsment területén.


az irányváltást a társaság szponzorációs politikájában.Sági Gyöngyi Névjegy: Ove Fredheim (44) Tizenkét évet töltött a Pannon-tulajdonos Telenornál, s több évet az anyacég egyéb nemzetközi társaságainál. 1999–2001 között az ukrán mobiltávközlési társaság, a Kyivstar alelnöke és marketingigazgatója volt.

A Telenor Mobile Holding első alelnökeként tevékenykedett 2003-ig, amikor alelnökként és marketingigazgatóként visszatért a Kyivstarhoz. A Pannon GSM értékesítési és marketingterületért felelős vezérigazgató-helyettesi pozíciójából vette át 2004 tavaszán a vezérigazgatói posztot.

Több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik az értékesítés és a marketing terén, illetve a termékfejlesztés és a stratégiai menedzsment területén. Pannon GSM távk. ZRt. Magyarország második legnagyobb mobilszolgáltatója, tulajdonosa a norvég Telenor csoport. A ma már több mint hárommillió előfizetőt számláló 1400 fős társaság a forgalma alapján ott van az ország 25 legnagyobb cége között.

A vállalat bevétele 2006-ban 195 milliárd forint volt, adózás előtti eredménye meghaladta a 46 milliárdot. -->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.