Ömlik a tőke a kelet-közép-európai régió szállodaiparába; a befektetések majd 80 százaléka 2003 óta keletkezett. E hullámból Budapesttel az élen Magyarország is részesedik; 2006–2008 között több mint száz – elsősorban magasabb kategóriába tartozó – hotelt adnak át, a fejlesztések összértéke eléri a kétszázmilliárd forintot.
Nincs baj a kereslettel sem: a Deloitte tavaly ősszel publikált elemzése szerint az évtized végére évente egymilliárdan indulnak majd útnak, hogy felfedezzék a világot. Elsősorban a kínai és indiai gazdaság további bővülése indítja be a „népvándorlást”, de bőven van még tartalék egyéb térségekben, például az Egyesült Államokban is.
A turizmus – eddig sohasem látott mértékű – fejlődése azonban sok szempontból új helyzetet teremt az ágazatban tevékenykedőknek is. Átalakul, sokrétűbbé válik az utazóközönség, s egyre összetettebbek lesznek az igények. Nem elég egyszerűen jó szállást kínálni, a vendégek megszerzéséhez ennél jóval több kell. Meg kell hódítani a piacot.
Magyarország beszállt ebbe a versenybe. Az elkövetkező hét évben csak a II. Nemzeti fejlesztési terv keretében szétosztható forrásokból több mint háromszázmilliárdot szánnak turisztikai fejlesztésre. A turizmusban érintett valamennyi területen (szálláshelyek, vendéglátás, szabadidőipar) óriási fejlesztések indulnak el. Kérdés, időben léptünk-e. A startpisztoly ugyanis már jóval korábban eldördült. A tét az, fel tudjuk-e írni magunkat a régiót érintő túrák kihagyhatatlan állomásai közé.
Mert mitől is leszünk feltétlenül megnézendő, kipróbálandó ország? Nem csak az elegendő és jó minőségű hoteltől, étteremtől. Még több fesztivált, kiállítást kell idehozni, illetve kitalálni és a tömegeket fogadni képes vidéki repülőtereket építeni. És még valami. Képesnek kell lenni mindezt közösen, jó marketinggel eladni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.