A fiskális politikában is érdemi változások következhetnek be. A szabályalapú költségvetés több elemét is át kívánja venni a kabinet – derült ki Veres János pénzügyminiszter szavaiból. Így a mindenkori, a parlamentnek beterjesztett költségvetési törvényjavaslat számait újraszámoló, illetve egyéb törvénymódosítások büdzsére gyakorolt hatását számszerűsítő költségvetési hivatal felállítását, az önkormányzatok hitelfelvételének korlátozását, kiadási plafonok megállapítását látná szívesen a kabinet.
S hogy az államháztartás terén maradjunk: a fő pénzügyér bejelentette, hogy a kormány lefele módosította az idei költségvetési hiánycélt. Az eddigi 6,8 helyett 6,6 százalékos GDP-arányos deficitet valószínűsít a kabinet. Erről Brüsszelnek is beszámol, a jövő héten az Európai Bizottságnak kiküldendő, a konvergenciaprogram végrehajtásáról szóló beszámoló már ezt az új számot tartalmazza. Még egy ponton korrigált a kormány: az inflációt az idén 6,2 helyett 7 százalékosra várják.
Februárban folytatódott a reálkeresetek erőteljes csökkenése. A megszorítások, a magánszféra visszafogott bruttó béremelkedése és a gyors infláció hatására az egy évvel korábbihoz képest 8,2 százalékos esés következett be a reálbérekben. BR
Ápr. 23. Kiskereskedelem (febr.)
Ápr. 26. Foglalkoztatottság és
munkanélküliség (jan.–márc.)
Ápr. 27. Ipari termelői árak (márc.)
Külkereskedelem (febr.)
Ápr. 23. Kiskereskedelem (febr.)
Ápr. 26. Foglalkoztatottság és
munkanélküliség (jan.–márc.)
Ápr. 27. Ipari termelői árak (márc.)
Külkereskedelem (febr.)-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.