BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Káderhiány

2007.04.23., hétfő 00:00

Káderhiányban szenved a magyar politika. Nincsenek új felfedezések, bevállalható friss belépők, pártban kinevelt alkalmas utódok. Talán ez is volt az oka annak, hogy Kóka János pártelnöknek több napba került megtalálnia az egészségügyi minisztert. Azaz megnevezni azt a személyt, akinél úgymond nem talált jobbat. Mert bár Horváth Ágnes „képben van”, azaz minden részletét ismeri az egészségügyi reformnak, de nincs tekintélye, és önálló mandátuma sem lesz a koalíciós tárgyalásokon egy-egy módosítás elfogadásához. Igaz, nem lesz jelenség, a Kóka-féle vezetéshez lojális, végrehajtó miniszternek azonban elfogadható. És ami most fontosnak tűnhet: kijelölése másnapján már kompromisszumot is ajánlott a szocialistáknak a több-biztosítós modellel kapcsolatban.

Lesz megállapodás, az MSZP-nek engednie kell, az SZDSZ-nek pedig majd másként szükséges kommunikálnia. Az igazi nyertes Gyurcsány Ferenc: Kókával könnyebben jut majd dűlőre, mint kihívójával, Fodor Gáborral, s a gazdasági miniszterrel előre is lejátszhat meccseket. Eközben a környezetvédelmi miniszterré előlépő Fodort is kontrollálhatja. Utóbbi ugyanis kormánytagként nem nagyon tud majd alternatívát felmutatni, pénz híján tárcája vezetésébe is beleszürkülhet. Fodor Gábornak viszont valamiképpen mégiscsak bizonyítania kell: tanult az elmúlt évekből, alkalmas vezetőnek; bár kompromisszumkész, Kóka mögött jár egy lépéssel. TE

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.