Sikert szül a kiegyezés
Szlovénia valóban sikeres ország. Ez több megközelítésből is látható, érzékelhető. A politika és a gazdaság iránt kevésbé érdeklődők számára bizonyítja a fenti megállapítást az a tény, hogy a 2004 májusában az Európai Unióhoz csatlakozott tíz ország közül elsőként vezette be – ez év januárjában – az eurót. S tegyük hozzá, zökkenőmentesen, s úgy, hogy az év első két hónapjában deflációt regisztráltak.
A számokból-adatokból informálódók számára nyilvánvaló a siker, nemcsak a maastrichti kritériumoknak való megfelelést is biztosító inflációs, hiány- vagy éppen adósságadatokból, de például abból is, hogy az export- és beruházásvezérelt növekedés tavaly a rekordszintű 5,2 százalékra rúgott. Azoknak pedig, akik inkább a saját benyomásaik alapján ítélnek, néhány nap Szlovéniában elég ennek a következtetésnek a levonására. Rendezett tájak, szépen megművelt földek, takaros épületek, tiszta utcák, települések, nyugodt, láthatóan kevéssé stresszes emberek – hogy a mozaiknak csak néhány darabját villantsuk fel.
Pedig – s ezt is Andrej Bajuk mondta magyar újságírókat fogadva – Szlovénia a kilencvenes évek közepéig mint követendő példára tekintett Magyarországra. Ma már – magyar nézőpontból sajnálatos módon – ennek pont az ellenkezője az igaz. Még akkor is így van ez, ha van a gazdaságnak olyan szegmense, ahol mi több eredményt tudunk felmutatni, mint szomszédunk. Ilyen a külföldi működő tőke bevonása is – Magyarországon durván tízszer annyi FDI telepedett meg, mint Szlovéniában. Ez részint az ottani kuponos privatizációnak tudható be, s annak, hogy még hátravan olyan nagy állami tulajdon magánkézbe adása, mint például a távközlési vállalat. A bürokrácia sem segít: a pénzügyminiszter példaként említette, hogy egy építési engedély kiadása akár két évet is igénybe vehet. S tegyük hozzá: a külföldi tőkét ott vegyesebb érzelmekkel fogadják – legalábbis ez derül ki az informális beszélgetésekből. Bár az is tény: Andrej Bajuk a Világgazdaság kérdésére határozottan állította, hogy hátrányosnak tartja a gazdaság szempontjából az FDI alacsony szintjét.
Szlovénia persze sok más szempontból (is) más utat választott, mint hazánk. Ám talán a legfontosabb különbség, hogy – szemben Magyarországgal – a volt Jugoszláviának ebben az utódállamában a társadalom szereplői nemcsak hogy felismerték a parciális érdekek felett álló nemzeti érdekek fontosságát, de képesek voltak tenni is érte. Ennek kiváló példája az euró bevezetéséhez vezető út. Az ország az uniós csatlakozásnak szinte a másnapján már úgy léphetett az euró előszobájába, az ERM II rendszerbe, hogy már megszületett a megegyezés a társadalmi partnerek között. És ezt mindenki komolyan is vette: a politika és a gazdaság, a pártok és a reálszféra, a munkaadók és a munkavállalók, bármilyen „bontásban” is vesszük. Ennek például része volt a jövedelempolitika is – mondta Andrej Bajuk, hozzátéve: minden fél tartotta magát ahhoz, hogy a bérek a termelékenységnél csak egy százalékponttal lassúbb ütemben növekedhetnek. A szakszervezetek is megértették ugyanis, hogy „puha landolásra” van szükség – tette hozzá a pénzügyminiszter, aki beismerte: nehéz tárgyalások következnek ezen a téren most, hogy az eurót már bevezették. Egy másik példát is említett, a költségvetési hiány alakulását. A választások évében, 2004-ben a deficit 0,5 százalékponttal lett alacsonyabb, mint a megelőző esztendőben, pedig a bázis sem volt túl magas, hiszen 2003-ban a GDP 2,8, 2004-ben pedig (amikor októberben tartottak parlamenti választásokat) már csak 2,3 százalékra rúgott. „Minden tisztelem az elődömé, aki lehetővé tette ezt” – fogalmazott Andrej Bajuk.
Ugye, kedves magyar politikai és gazdasági elit: van min elgondolkodni?!
A szerző a Világgazdaság munkatársa
