Végre vége

Péntek lesz az utolsó nap a francia elnökválasztási kampányban, és most már alighanem sokan örülnek ennek a gallok földjén is. Túl hosszúra nyúlt ez a korteskedés. A továbbra is első számú esélyesnek tűnő Nicolas Sarkozy legalább 2003. november 19. óta folyamatosan kampányolt. (Akkor sugározták híressé vált interjúját: Szokott-e az elnöki tisztségre gondolni reggelente borotválkozás közben? Mire Sarko: Nem csak akkor). Fő vetélytársa, Ségolene Royal már az 1995-ös elnökválasztás előtt is kacérkodott a gondolattal, hogy megpróbálja megszerezni magának a szocialisták jelöltségét. Az elmúlt egy évben, az elbocsátás megkönnyítését tervező híres CPE-törvény bukása óta pedig már végképp minden a leendő voksolásról szólt Franciaországban.

Van, aki szerint a voksolás voltaképpen népszavazás lesz arról, hogy alkalmas-e Sarko az államfői posztra. (Apja, az egykori alattyáni kisnemes állítólag azt mondta egyszer neki, hogy egy Sárközyből soha nem lehet francia elnök, ilyesmi csak Amerikában lehetséges.) Mások úgy látják, annak kell most kiderülnie, tud-e szakítani Franciaország a hímsoviniszta politikai tradícióval, és végre nőt ültetni a legfőbb közjogi méltóság székébe. Ismét mások úgy vélik, akárki is lesz az elnök, a gazdasági stagnálással fenyegető elkényelmesedésből kell kirángatnia az országot, s ehhez kisebbfajta forradalom kell, legalábbis a fejekben.

A legnagyobb kérdés az: készen áll-e Franciaország ilyesfajta mentális forradalomra? UGy