Schengen felelőssége
A szakmai sorompó azzal nyílt meg végleg, hogy múlt pénteken a schengeni bővítés előkészületeit vizsgáló munkacsoport egyhangúlag elfogadta az ellenőrzések eredményeit. Mindez nem jelenti azt, hogy nem merülhet fel többé valamilyen fenntartás, amelytől esetleg még késhet a hatálybalépés. Ennek valószínűsége ma viszonylag csekély (túl nagy lenne a politikai ára, tekintettel a korábbi elkötelezettségek sorára). De teljesen kizárni azért nem lehet, mert a Schengen-tagság tipikusan az a terület, ahol a befogadási kritériumok csak részben alapulnak objektív tényezőkön. Legalább ennyire meghatározó a bizalom szilárd alapokon nyugvó megléte.
„A Schengen-tagsággal az állampolgárok kapnak egy jelentős könnyítést, még inkább EU-tagnak érezhetik magukat, midőn úgy mehetnek eztán Bécsbe vagy Stockholmba, mint a szomszéd faluba, jószerivel észre sem véve, hány országhatárt hagytak el közben, az államra viszont óriási felelősség hárul” – mutatott rá ennek kapcsán egy EU-tanácsi illetékes. Való igaz: a szárazföldi Schengen-határ kitolása a jelenlegi skandináv–német–osztrák–olasz vonalról a balti államok, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Szlovénia felé, az EU külső határáig, jelentős mértékben politikai, bizalmi kérdés is.
„Az újaknak azt kellett elhitetniük – a régieknek pedig elhinniük –, hogy 2007. december 21-től a magyar, a lengyel vagy az észt határőrök ugyanolyan hatékonyan látják el az EU külső határának a védelmét, ahogyan addig azt német, osztrák, finn kollégáik tették” – mutat rá egy tagállami diplomata. Az új Schengen-határ – így a magyar–ukrán, magyar–szerb, magyar–horvát vonal – jelenti majd a teljes EU területére vonatkoztatva az egyszeri (első és utolsó) ki- és beléptetést. Az itt szolgálatot teljesítő magyar határőr tehát azután nem csupán a magyarországi, hanem a hamburgi vagy a koppenhágai polgárok biztonságát is védi. És fordítva: a német polgárnak akkor is nyugodtan kell aludnia, ha tudja, hogy országa határát többé nem német katonák, hanem például – jóval arrébb ugyan – magyarok őrzik. Elég egy-két incidens, egy afgán menekültekkel megrakott, magyar területről érkező kamion lebukása, és a bizalom azonnal erodálódni kezd.
Ráadásul a magyarországi külső EU-határok nem csupán viszonylag hosszúak, de jelentősen terheltek is. Magyarként mi úgy tekintünk rájuk, mint a kárpátaljai meg a vajdasági magyarok belépési pontjaira. Tágabb összefüggésben azonban a „szerb irány” a teljes nyugat-balkáni legális és illegális bevándorlás egyik potenciális csatornáját is jelenti, az ukrán határ pedig a korábbi szovjet köztársaságok menekültjeinek lehetséges érkezési pontját. De még az amúgy az unió belső határának minősülő, csak éppen egy ideig még részben Schengen-státusú magyar–román határ is azért kiemelten érdekes, mert román oldalról érkezhetnek például az illegális moldáv bevándorlók vagy az afgán menekültek. Mostantól ezek megszűrését is a magyar határőrtől várják el, esetleges bejutásuk pedig a magyar szolgálat hatékonyságát fogja megkérdőjelezni.
Legyen mindez magyarázat arra is, miért is volt elkerülhetetlen a szomszédságban élő magyarok elé egy kicsit magasabb sorompót állítani, mint korábban (például esetenként vízum bevezetésével). A magyarországi állampolgár szabad EU-mozgásának az egyik ára az volt, hogy a magyar határvédelem mostantól európai elvárások szerint kell hogy végezze a munkáját. Tegyük hozzá: ha a magyar határőr hatékonyan tudja kezelni az új számítógépes rendszert, akkor problémamentes esetekben 20-30 másodperc alatt ezután is bárkit át tud engedni. Azaz jó eséllyel elkerülhető lesz bármilyen „új vasfüggöny” érzetének a kialakulása, miközben az európai bizalmi tőke is megmaradhat. Valahol mindezt is jelenti Schengen felelőssége.
A szerző a BruxInfo EU-szakértője
