Izraelnél a labda
Valószínűtlen, hogy Bush amerikai elnök óhajának megfelelően még az idén átfogó békemegállapodás szülessen a palesztinok és Izrael között – vélekedik Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök. Ennek akadályát Fajjád abban látja, hogy Izrael nem teljesíti a ciszjordániai zsidó telepek bővítésének, valamint az ottani katonai akciók leállítására tett ígéreteit.
Úgy tűnik, a labda most valóban Izrael oldalán pattog. Erre utalnak Tony Blair közel-keleti különmegbízott szavai is, aki a napokban elismerőleg szólt a 2003-as „útiterv” palesztin vállalásainak teljesítéséről: az egykori brit miniszterelnök szerint ígéreteiknek megfelelően jelentős mértékben javították a biztonsági helyzetet Ciszjordániában. Blair felszólította Izraelt, hogy a palesztin hatóság eredményeinek elismeréseként enyhítsen az utazási és kereskedelmi korlátozásokon. Mahmúd Abbász palesztin elnök a tavalyi év végén indított kampányt a biztonság növelésére Nábluszban, ám Izrael szerint az eddigieknél is nagyobb erőfeszítésre lenne szükség.
A ciszjordániai eredményekkel ellentétben azonban Gázában egyelőre remény sincs a helyzet javulására. A tavaly június óta a militáns Hamász fennhatósága alatt álló területet Izrael a napokban nagyszabású katonai támadással fenyegette meg, miután katonái föld alatti rakétasilólat fedeztek fel. A zsidó állam megkezdte az áramellátás csökkentését is, a gazdasági kapcsolatok teljes megszüntetésének távolabbi céljával. BÁ







