Két Szlovákia
Alighanem megszaporodnak a szlovák csodát példaként állító írások azután, hogy északi szomszédunk jövőre valószínűleg másodikként veheti át a közös európai fizetőeszközt a rendszerváltó országok közül. És ennek van is alapja, nem kevés. Azt azonban nem árt rögtön hozzátenni, hogy mindezért milyen árat fizettek.
Egyrészt valóban elismerésre méltó, ahogy a második Dzurinda-kormány 2002 után a következetes reformpolitikájával tartós növekedési pályára tette az ezredfordulón még az összeomlás szélén evickélő gazdaságot. Egyszerűsödött az adórendszer, piacosították a közszolgáltatások árait, a szociális támogatások átalakításával ösztönözték a munkavállalást, elindult a nyugdíj- és az egészségügyi rendszer átalakítása. Mindezeket az eredményeket pedig a választási szólamok ellenére sem tette tönkre a 2006-ban hatalomra kerülő Fico-kabinet. A kemény munka, úgy tűnik, meghozza gyümölcsét az euró bevezetésével.
De nem szabad elfelejteni azt a társadalmi sokkot sem, amely mindezzel járt. És itt nem csak a 2004-es éhséglázadásokra kell gondolni, amelyek letörésére a katonaságot is mozgósítani kellett. A szédítő GDP-növekedés hasznát ugyanis mostanra sem sikerült szétteríteni az országban: míg nyugaton munkaerőhiány fenyeget, keleten nem ritka a 30 százalékos munkanélküliségi ráta. A szlovák gazdaság ráadásul rendkívül kiszolgáltatott az autóiparnak, amely könnyen továbbállhat majd a dráguló munkaerőköltség miatt. És a most leszorított infláció is felgyorsulhat az euró átvételével, elég a szlovén tapasztalatokra utalni.
Hogy a kép mennyire összetett, azzal kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a Szlovákiánál fejlettebb Csehország vezetése – bár tehetné – egyelőre nem tervezi bevezetni a közös európai pénzt. Ők előbb a reálkonvergenciára helyezik a hangsúlyt. Igaz, ott külső kényszer nélkül is belátják a politikusok a költségvetési egyensúly fontosságát...
