Szentségtörés?
Előjelek persze voltak. Szinte kezdettől fogva sokan tartották túl szigorúnak és mesterkéltnek az eurózónába való belépés feltételeit, különösen az új tagállamok számára a költségvetési hiány, az inflációs ráta, a kamatszint és a köztartozás tekintetében. Többen meg is kísérelték, hogy lazítást érjenek el a kötelmeken, eddig sikertelenül. A német bölcsek most a kritériumok racionalizálása, de semmi esetre sem a szemfényvesztő lazítása mellett álltak ki.
Maga a válság legalább három dologra világított rá. Legyenek hálásak azok az EU-országok, amelyek tagjai az euróövezetnek. Szálljanak magukba azok, amelyek nem éltek a közös pénz lehetőségével és a maastrichti kritériumok visszatartó, stabilizáló erejével. S szálljanak magukba az EU nagyjai is, akik úgy gondolták, fittyet hányhatnak az uniós deficit-előírásokra.
A bölcsek paktumreform-javaslatát ezek a deficittúlkapások válthatták ki. Csalódást kelthetett bennük az, hogy az EU a stabilitási és növekedési paktum működtetésével nem volt képes útját állni az állami túlköltekezésnek. Bonyolította a helyzetet, hogy a válságból való kilábalás nem lehetséges gazdaságélénkítés nélkül, ez tovább növeli a hiányt. Így előfordulhat, hogy a gazdaságélénkítéssel – a sok százmilliárd eurós mentőövekkel – egy újabb, még kiszámíthatatlanabb válság irányába indulnak el az európai országok.
Szükséges tehát az óvatosság és az előrelátás. A német bölcsek szerint a nagy kilengések kivédésére is képessé kell tenni Európát.
