Ördög és részletek mindig vannak

Zene füleimnek – így kommentálta egy pénzügyi szakember a válságkezelési célú bankadó ötletét nagy vehemenciával követelő brit pénzügyminiszter azon mondatát, amely szerint „természetesen csak akkor lehet szó egy ilyen teherről, ha azt világszerte bevezetik”. E feltétel teljesülése nem tűnik reálisnak, hiszen ahhoz az adó alapjáról, mértékéről, időzítéséről, a válságkezelő alapba befolyó pénz kezeléséről és ezer más dologról kellene egyezségre jutni legalább a G20-on belül. Részletek bőven akadnak, tehát van hol elbújnia a nagy nemzetközi felbuzdulást elgáncsoló „ördögnek”. Így aztán a bankok alighanem megússzák a dolgot, pontosabban bízhatnak abban, hogy ezután is csak annak kell (utólag) hozzájárulnia a válságkezelési költségekhez, aki ténylegesen bajba kerül.
Vagy mégsem ússzák meg? Lehet, hogy egyes kormányok (az amerikai, a francia, a német...) globális alku hiányában is létrehoznak valamiféle ex ante típusú „kríziskaszszát”, fittyet hányva a pénzintézetek figyelmeztetéseinek? Elvégre Svédország ezt az utat járja, és egyelőre nem érkezett hír az ottani bankok elvándorlásáról.
Alighanem azon múlik a meccs végeredménye, mennyire bizonyul erősnek a kétségkívül jól kommunikálható banki adó melletti politikai elkötelezettség. Nagy-Britanniában a május 6-i választások után csökkenhet a lendület, és másutt is elképzelhető, hogy a politikai és a gazdasági helyzet alakulásától függően változik a széljárás. Azt is látni kell azonban, hogy a kormányokra nehezedő fiskális nyomás miatt belátható időn belül nem szűnik meg az efféle pluszbevételi források vonzereje – függetlenül attól, hogy a kincstárba folyna be a pénz, vagy egy elkülönített válságalapba. Ha a politikai szándék nem is, a pénz csábítása erősebbnek bizonyulhat a pénzügyi szektor lobbierejénél.