Őszülő úriember
A május 9-i ünneplést (amely Európa-szerte meglehetősen visszafogott volt) nemcsak a görög pénzügyi válság árnyékolta be, hanem azok a globális trendek is, amelyek évek óta az unió térvesztését jelzik a versenyképesség, a demográfia vagy éppen az oktatás terén.
Vezető politikusok és tudósok egyetértenek abban, hogy Európának új energiára van szüksége. Azzal is nehéz vitába szállni, hogy – amint az Európai Bizottság egykori nagy formátumú elnöke, Jacques Delors megfogalmazta – hiányzik az együttműködés szelleme és az arra irányuló politikai akarat.
Az „energiahiány” ékes bizonyítékát adta többek között az a jelentés, amelyet a születésnap előestéjén adott ki a Felipe González spanyol exkormányfő vezetésével működő (2008. októberi megalakulása óta zárt ajtók mögötti tanácskozásokba merült) uniós „bölcsek tanácsa”. Ambiciózus reformokra, ezek révén versenyképes és fenntartható piacgazdaságra van szükség; az EU történelmi fordulóponton áll; szorosabbra kell fűzni az unió és polgárai közötti kapcsolatot – efféle „meglepetésektől” roskadozik az anyag. Tanúságot téve arról, hogy nem alap nélkül hasonlítják sokan egy fénykorán túl lévő, őszülő úriemberhez az Európai Uniót.







