BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Profi focistából vagyonkezelő

2010.05.31., hétfő 05:00

Valószínűleg egy baleset is közrejátszott abban, hogy vagyonkezeléssel foglalkozó szakember vált Benczédi Balázsból, az ING Alapkezelő vezérigazgatójából, akit most neveztek ki a holland pénzügyi csoport romániai alapkezelőjének élére is. Gyerekkorában ugyanis focistának készült, méghozzá igen komolyan: játszott az NB I.-ben, és korosztályos válogatott is volt. Egy fatális baleset és az azt követő egy éven át tartó kórházi lábadozás viszont a profi labdarúgói karrier végét jelentette.

A gimnázium után a Pénzügyi és Számviteli Főiskola (PSZF) következett „Nem sok műszaki érzékem van, és a bölcsészetek is megállnak a könyveknél, az olvasásnál, ezért fordultam – az akkoriban bimbózó – gazdasági vonal felé” – indokolja a választást. Az MHB éppen akkoriban indította a bankárképzést, ez azért volt érdekes, mert éppen akkoriban, az 1990-es évek elején jelentek meg Magyarországon tömegével a kereskedelmi bankok, és alakult ki a kettős bankrendszer. Ezen a kurzuson tanulta meg, hogyan működnek a bankok a gyakorlati életben, s ez remekül kiegészítette a PSZF-en kapott elméleti tudást.

Hosszú út vezetett az ING Alapkezelő vezetői székéig. Kezdetben pénztárosként, értéktárosként dolgozott az MHB-nál, majd a Credit Lyonnesnál helyezkedett el, ekkor már a back office részlegen. A következő állomás a West-Deutsche Landesbank volt, ahol teljesült a vágya, és bejutott a treasury területre. Onnan 1998-ban került az ING-hez, ahol szintén ezen a részlegen helyezkedett el. Itt aztán a karrierje négy éven át töretlenül ívelt felfelé: 2000-ben a treasury vezetője lett, két évvel később pedig az ING Bank igazgatóságának tagjává is megválasztották. 2006-ban számos változás történt az életében. Négyéves kisfia mellé megszülettek ikerlányai, és új kihívást keresve néhány hónap erejéig a Raiffeisen Banknál helyezkedett el, ahol a társaság befektetési banki területét kellett felügyelnie és újraépítenie. Fél év múlva azonban az ING újra megkereste, és rábízta a magyarországi befektetési alapkezelő vezetését, három évre rá pedig a romániait is. „Valószínűleg azért kaptam meg a pozíciót, mert a válságot a konzervatív befektetési politikánknak köszönhetően úgy éltük át, hogy nem lettek komolyabb problémáink” – mondja a kinevezésről Benczédi.

Az ING Alapkezelő vezetőjének elsősorban a családja a hobbija, de a sport is nagyon fontos számára. Amatőr szinten ma is hetente többször játszik kis- és nagypályán is, lelkes szurkolója az Újpestnek és a Barcelonának, emellett a horgászat szerelmese. Az öreg autókért is rajong, azt tervezi, hogy felújít – segítséggel – magának egy Austin Healey-t vagy egy Ford Mustangot.

Névjegy

CÉG

Az ING Alapkezelő Magyarország harmadik legnagyobb vagyonkezelője, az általa kezelt vagyon nagysága megközelíti az 1000 milliárd forintot. A társaság intézményi ügyfelei közé tartozik a hazai magán-nyugdíjpénztári piac harmadik legnagyobb intézménye, az ING Nyugdíjpénztár és a vezető hazai életbiztosító, az ING Biztosító

Benczédi Balázs (39)

A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végzett, nemzetközi ACI vizsgával rendelkezik. Az ING-nél 1998-ban kezdett dolgozni treasury területen, az alapkezelő élére 2007-ben nevezték ki. A romániai vagyonkezelő vezetését 2010 júniusában kapta meg. Nős, három gyermeke van. Hobbija a foci, a horgászat és az öreg autók.

Az ING Alapkezelő Magyarország harmadik legnagyobb vagyonkezelője, az általa kezelt vagyon nagysága megközelíti az 1000 milliárd forintot. A társaság intézményi ügyfelei közé tartozik a hazai magán-nyugdíjpénztári piac harmadik legnagyobb intézménye, az ING Nyugdíjpénztár és a vezető hazai életbiztosító, az ING Biztosító

Benczédi Balázs (39)

A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végzett, nemzetközi ACI vizsgával rendelkezik. Az ING-nél 1998-ban kezdett dolgozni treasury területen, az alapkezelő élére 2007-ben nevezték ki. A romániai vagyonkezelő vezetését 2010 júniusában kapta meg. Nős, három gyermeke van. Hobbija a foci, a horgászat és az öreg autók.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.