BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
cégszolgáltatók

Félnek az adószám-felfüggesztéstől - Mérleges igyekezet

Szakértők várakozással tekintettek az idei mérlegbenyújtások elé, mondván, a kötelező elektronikus út, a mulasztók valós adóhatósági fenyegetettsége növeli a számviteli fegyelmet. Úgy látszik, tévedtek, hiszen a határidőig még csaknem százezer társaság beadványa hiányzott, ami elég tekintélyes mennyiség.
2010.06.02., szerda 05:00

Igaz, azóta is folyamatosan érkeznek a cégszolgálathoz a beszámolók, lapzártánkkor már több tízezerrel apadt a mulasztók száma, s ez kétségkívül a cégek igyekezetét jelzi. Mindenesetre igen elgondolkoztató, hogy a tizenöt vezető hazai vállalkozás közül három elcsúszott a határidővel, és akad, amelyik hiányos, néhány pedig nem konszolidált mérleget adott be.
A vállalatok joggal tartanak a szankcióktól, hiszen az adószám-felfüggesztés a működést lehetetleníti el egy időre, a cégjegyzékből való törlés pedig megsemmisíti a vállalkozást. A mérleg szinte az utolsó pillanatig pótolható, s talán ez szolgál „mentsvárként” a renitenseknek. Azért pedig egyáltalán nem kár, amelyik a megszüntetés sorsára jut, mert az intézkedéssel csak nyerhet, tisztulhat a gazdasági élet. Más kérdés, hogy a legtöbben azért választják ezt az utat, mert így egyszerűbben, olcsóbban fejezhetik be vállalkozásukat.
Nem éppen tisztességes lépés. És az mennyiben fogadható el, ha a cég formailag ugyan eleget tesz törvényi kötelezettségének, de a mérlege nem ad kellő eligazítást az üzleti partnereknek? A beadványok intézményesített tartalmi ellenőrzése megoldatlan, a szúrópróbaszerű vizsgálatoktól nemigen várható javulás, az űrlapok fejlesztésétől, esetleges kötelezésektől talán igen.
Ennél sokkal többet segíthet maga az üzlet. Mert a tartalmilag hiányos, hibás kimutatást az élet szankcionálhatja legkeményebben. Leginkább úgy, hogy bizonytalan, kétséges adatokra nemigen kötnek szerződést, így iktatva ki a hamiskodót a gazdasági forgalomból.

Kende Katalin-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.