BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új partner az egészséghez

2010.07.05., hétfő 05:00

Néhány másodpercig gondolkodott csak Christophe Gourlet, amikor pár hete casablancai irodájában megcsörrent a telefon. „A vonal túlsó végén azt kérdezték tőlem: mit szólnék, ha a Sanofi-Aventis vezérkara rám bízná a magyarországi leányvállalat igazgatását. Noha szeretem Marokkót, s jól megy az üzlet is, a válasz természetesen igen volt” – mondja a múlt csütörtöktől immár a multinacionális gyógyszercég hazai vállalatának vezérigazgatói posztját betöltő üzletember.

Tizenhét éve, fiatal közgazdászként került a Sanofihoz, s azóta bejárta a világot. Rövid ideig ismerkedett csupán a vegyészvilág titkaival a franciaországi központban, hamarosan a lisszaboni, majd a London mellett működő, később a tokiói leánycéghez került. Legutóbb már a marokkói tagvállalatokat vezette, ez jó iskola volt a magyarországi belépőhöz, hiszen a gyógyszergyártás mellett az értékesítéssel, a marketinggel is foglalkozott. Úgy véli, nem lesz könnyű „lelépni” az elődöt, Frédéric Ollier-t, aki a Magyarországon töltött hat év alatt jelentős beruházásokat hozott ide.

„Gyógyszervállalatból egészségügyi vállalattá válni” – ez Christophe Gourlet filozófiája, akinek nagyon vonzó, hogy az ágazat – a többi iparágtól eltérően – az emberek egészségével foglalkozik. „A magyarok Európa-szerte ismerten siralmas egészségi állapota az ország nemzetközi hírű gyógyszeriparát sem hagyhatja hidegen. S nemcsak a korszerű gyógyszeres terápiákkal, de a betegségek megelőzésével is kötelességünk foglalkozni” – mondja. Ezért az új vezér átvette a Sanofi Egészségvonat indítósípját Ollier-től, hogy a hazai vasútállomások egyikén-másikán megállva továbbra is helybe vigye a különféle szűrővizsgálatokat.

Ám a kudarc alapból kódolt, ha nincs partner a cél eléréséhez. Ezért Christophe Gourlet mielőbb társkeresésbe fog a többi gyógyszercégnél. Úgy gondolja, jó alapot teremthet a hatóságokkal való kapcsolat kiépítéséhez az új kormánynak a betegközpontú egészségügy megteremtését célzó programja is.

Az új Sanofi-vezér az mondja, az egészségtudatos életszemlélet megőrzésében, továbbadásában a munkahelyén kívül nagy segítséget kap a családjától is. Felesége és három lánya országról országra vele tart – igaz, egyik gyermeke nemrég önállósította magát, Svájcban tanul. Így egyelőre négyen jönnek Budapestre, nagy várakozással, hiszen a magyarok nyitottsága, barátsága vonzó a számukra. Már most böngészik a térképet, sőt az augusztusi költözés előtt egy közös vizitet is terveznek. „Igaz, a marokkói tengerparti szörfözésnek most vége, de bőven kárpótol majd bennünket a gyönyörű Budapest, a kitűnő teniszpályák és az ország gazdag kultúrája.”

Névjegy

CÉG

A Sanofi-Aventis/Chinoin a világ negyedik legnagyobb gyógyszergyárának leányvállalata. A generikus és az innovatív orvosságok mellett vakcinagyártással is foglalkozik, jelentős az OTC-piaca.

A magyar egység árbevételének 20 százalékát kutatás-fejlesztésre fordítja, termékeinek 80 százalékát exportálja. Több mint 2500 főt foglalkoztat, árbevétele tavaly meghaladta a 300 milliárd forintot.

Christophe Gourlet (43)

Franciaországban szerezte meg a közgazdászdiplomát, s rövid kitérő után, 1993-ban helyezkedett el a francia központú Sanofi-Aventis cégnél, amelynek több leányvállalatát is irányította.

Nős, három lánya van. Családjával hamarosan Budapestre költözik.

A Sanofi-Aventis/Chinoin a világ negyedik legnagyobb gyógyszergyárának leányvállalata. A generikus és az innovatív orvosságok mellett vakcinagyártással is foglalkozik, jelentős az OTC-piaca.

A magyar egység árbevételének 20 százalékát kutatás-fejlesztésre fordítja, termékeinek 80 százalékát exportálja. Több mint 2500 főt foglalkoztat, árbevétele tavaly meghaladta a 300 milliárd forintot.

Christophe Gourlet (43)

Franciaországban szerezte meg a közgazdászdiplomát, s rövid kitérő után, 1993-ban helyezkedett el a francia központú Sanofi-Aventis cégnél, amelynek több leányvállalatát is irányította.

Nős, három lánya van. Családjával hamarosan Budapestre költözik.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.