Keményen dolgozó emberek – a briteknél is
A miniszterelnök kijelentése mindenkinek ismerősen csenghetett, aki a rendszerváltás előtt is vett már a kezébe újságot, a fideszes politikus azonban vélhetően nem Kádár Jánost kívánta utánozni, sokkal inkább a brit konzervatívok szlogenjét.
Kérdés persze, miért várt vele mostanáig a miniszterelnök-pártelnök – az előzménynek tekinthető „munkaalapú társadalom” szlogen nem aratott túl nagy sikert, mellesleg a foglalkoztatás minden áron való bővítését, a szociális támogatási rendszer leépítését, a másik oldalon pedig a jövedelmet terhelő adók csökkentését évekkel ezelőtt megkezdte a kormánya. Ráadásul maga a szlogen sem új: a Konzervatív Párt már 2013 nyara óta alkalmazza előszeretettel, bár nem túl nagy sikerrel, hiszen az elmúlt választások folyamatosan David Cameron miniszterelnök és pártja népszerűségvesztését mutatták.
A „keményen dolgozók” ennek ellenére – vagy éppen ezért – a május 7-ére tervezett nagy-britanniai választásokat megelőző kampányban is főszerepet kaphatnak. És vélhetően nem csak amiatt, hogy a szlogenben rejlő pozitív üzenetet aligha lehet vitatni. A konzervatívok ugyanis a kifejezés köré építették fel választási programjukat – hozzátéve mellesleg, a magyar kormányhoz hasonlóan, azt is, hogy hosszú távú gazdasági programjuk már eddig is komoly sikereket ért el.
A párt gazdasági programját öt pontban foglalta össze, ezek közül az első a deficit csökkentése. Ebben az ésszerűségen túl nehéz nem felfedezni a Brüsszelnek és több euróövezeti nagyhatalomnak szóló üzenetet. Amíg a valutaunió gazdasága 2008 óta finoman szólva hullámzó teljesítményt nyújt és a tagállamok jó része sem a fiskális konszolidációban, sem a gazdaságélénkítésben nem jeleskedik, az Egyesült Királyság legalább ez utóbbiban sikeres. A 2014-ben elért 2,6 százalékos növekedés azonban 5 százalékot jócskán meghaladó államháztartási deficittel párosult, az államadósság pedig csaknem 90 százalékos, szemben az EU által elvárt, a GDP 3, illetve 60 százalékának megfelelő szinttel.
A spórolás tehát elengedhetetlen, sőt, pozitív, hiszen így „a keményen dolgozó családok jelzálogkölcsöneinek kamatait alacsonyan lehet tartani”. Az érem másik oldalán azonban a szociális ellátórendszer visszafogása van, amit a párt diszkréten a negyedik helyre sorolt programjában. Ennek lényege, hogy felső határt szabnak a juttatásoknak, amelyek így nem haladhatják meg az átlagos jövedelmet háztartásonként, illetve az összegük nem növekedhet olyan ütemben, mint a bérek szintje. Felső határ most is létezik, ám annak érdekében, hogy ne legyen kijátszható, folytatnák a több juttatást egységesítő, úgynevezett Universal Credit kiterjesztését. A 2013-ben elindított, országos szinten néhány hete bevezetett rendszerben nem személyenként, hanem családonként állapítják meg a támogatást, és alapesetben a munkakeresést szabják a kifizetés feltételéül. A kormány máris sikerként könyvelte el, hogy a Universal Creditben részesülők gyorsabban találnak állást, más kérdés, hogy mostanáig mindössze 50 ezren vették igénybe ezt a támogatási formát.
A szociális kiadások visszafogásának másik, Európában komoly visszhangot szerző módja a bevándorlóknak juttatott segélyek lefaragása lenne. Az úgynevezett szociális turizmus elleni küzdelem egyben politikai fegyver is, nemcsak a bevándorlást és az EU-tagságot is ellenző szélsőséges UKIP, de a 2004 után csatlakozó tagországokkal szemben igen liberális bevándorláspolitikát folytató Munkáspárt ellen is. Emlékezetes: 2004-ben még korlátozás nélkül vállalhattak munkát a briteknél az új tagországok lakói.
Ismerős lehet a konzervatívok gazdasági programjának második pontja is: a jövedelemadó fokozatos csökkentése. A briteknél ez a mostani kampányban az üzemanyag jövedéki adójának befagyasztásával párosul; a benzin esetében literenként 58 pennys közterhet utoljára 2012-ben emelte meg a Cameron-kormány, amely most sokat nem vállal, miközben vélhetően abban reménykedik, az egyre olcsóbb üzemanyagárak önmagukban növelik a fogyasztást, így az adóbevételeket is.
A harmadik pont érinti a munkahelyteremtést. A konzervatívok most 1,7 millió új munkahelyet ígérnek, vagyis 30 millió fölé emelnék a foglalkoztatottak létszámát a 64 milliós országban, ahol a statisztikusok 5,6 százalékosra teszik az állástalanok arányát. A konzervatívok a munkahelyteremtéshez adókedvezményeket biztosítanak például a 21 év alattiakat foglalkoztató cégek számára, csökkentenék ugyanakkor a társasági adót, amelynek felső kulcsát kormányra kerülésük óta 26-ról 21 százalékosra vették vissza (a 300 ezer fontos nyereség alatti szint változatlanul 20 százalékkal adózik).
Felfedezhetünk ismerős pontokat a program utolsó elemében is, amely az oktatás fejlesztését tűzi ki. A brit konzervatívok is nagyobb hangsúlyt fektetnének a könnyebb elhelyezkedést lehetővé tevő szakmák tanítására, itt azonban szó sincs racionalizálásról, spórolásról: a kampány egyenesen az iskolák költségvetésének „megvédését” – vagyis a tanulónkénti ellátás szinten tartását – ígéri egészen 2020-ig. Más kérdés, hogy a 2010-ig a válság ellenére is dinamikusan növekvő oktatási büdzsé a konzervatívok kormányra kerülése óta gyakorlatilag változatlan.
Vélhetően mégsem ez vagy a támogatási rendszer átalakítása kerül majd a középpontba a kampányban: a UKIP előretörésével – a friss felmérések már 100 képviselői helyet prognosztizálnak a pártnak – felerősödhetnek az EU- és bevándorlásellenes szólamok. Pedig az unióból érkezettek legtöbbje az igazán „keményen dolgozó emberek” közé tartozik Nagy-Britanniában.
