Utoljára Medgyessy Péter ígért ingyenes étkezést az óvódásoknak, 2003 nyarán a szekszárdi Szent László híd avatóján, amikor kormánya a lakástámogatások szigorítása miatt elkezdett veszíteni a népszerűségéből. Az Orbán-kabinet láthatóan a régi recepteket vette elő a jövő évi költségvetés előkészítésekor. A vidéki nagyvárosoknak utakat, a középosztálybelieknek pedig állami többlet-szolgáltatásokat adni egyfajta hobbija a politikai elitnek – hívják utóbbit akár ingyenes tankönyvnek, ebédnek, oktatásnak, új lakáspolitikának vagy 13. havi nyugdíjnak.
És miközben megtanultuk már (de hányszor), hogy semmi sincs ingyen, a politika mégse szokott rá a „térítésmentes” szó használatára. Pedig valakinek a rezsicsökkentést és az ingyenes étkezést is meg kell fizetnie.
Régi történet: a jóléti állam illúzióját képtelen hosszú távon finanszírozni a költségvetés, így alakul ki az a rendszer, amelyben az állam egyszer ad, aztán elvesz (az utóbbi években persze csak közvetve, mindig a rossznak kikiáltott szektorokon keresztül, a terhet azonban végül mégiscsak a fogyasztó fizet meg). Az eredmény ismert.
A gyermekvállalás állandóan hullámzó támogatása – a szocpoltól, a gyesen és a gyeden keresztül az adókedvezményen át a lakáshitelekig – az elmúlt 20-30 évben nem volt képes érdemben növelni a születések számát. Az utóbbi esztendőkben megállt ugyan a zuhanás, ám bővülésről aligha lehet beszélni, miközben azt továbbra sem tudjuk pontosan, hogy mindez a gazdasági teljesítmény lassú növekedésének, vagy a támogatáspolitika totális – viszont kétségkívül következetes – áthangolásának, esetleg a kettő kombinációjának az eredménye. Azt is csak papíron sikerült igazolni, hogy az infrastruktúra-beruházások segítenék a gazdasági növekedést: Szlovákia és Lengyelország sem fogott az EU-csatlakozás előtt és után sztrádahálózat-bővítő programokba, mégis lehagyták Magyarországot az egy főre jutó GDP-ben az utóbbi egy évtizedben.
A magyar politika a kedvező nemzetközi gazdasági környezet hatását sokszor fogadja el saját eredményeként, miközben a negatív fordulatokról vagy nem vesz tudomást, vagy megpróbálja átvészelni a rossz időket, és csak akkor korrigál, ha erre a piac már kényszeríti. Visszanézhetünk harminc esztendővel a Kádár-rendszerig, vagy hússzal a Bokros-csomag időszakáig, megvizsgálhatjuk a kilenc-tíz évvel ezelőtti kormányzást, mindenütt ugyanaz a nóta: Magyarország addig költött jólétre, amíg végül nem bírta finanszírozni, és csak a szakadék előtt korrigált, majd ismét kezdte elölről. Az Orbán-kormány esetében a szükséges legkisebb korrekciót hajtották végre (az adók emelését), ami csak azért vezetett más eredményre, mint Gyurcsányék hasonló, 2006-os akciója, mert nem világválság, hanem meglepő pénzbőség és lefelé ható árnyomás követte. Ma ennek eredményeként viszonylag kedvező nemzetközi környezetben, egész jó helyzetben kell arról dönteni a kormánynak, mit kezd azokkal a forrásokkal, amelyek (részben a technikai vívmányok, az online ellenőrzések befizetést fokozó hatására is) rendelkezésére állnak.
A nemzetgazdasági tárca számtalan politikai trükköt próbált meg bevetni annak érdekében, hogy a tücsök mentalitású döntéshozókból a rossz időkre felkészülő hangyát csináljon (vagyis rávegye őket, ne elköltsék a pénzt, hanem csökkentsék az adókat, hogy gyorsabban tudjon nőni a gazdaság). A hol törvényben, hol szóban ígért adócsökkentések, az előre hozott költségvetési tervezés mind azt a célt szolgálta (volna), hogy ne útépítésre, ingyenebédre költsünk. Nincs ugyanis sok idő felkészülni a gazdaságpolitikai télre: az amerikai jegybank az év végén minden valószínűség szerint elkezd szigorítani.
Az, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium hangyái vesztettek, nem csupán annyit jelent, két héttel később készül majd el a költségvetés, mert át kell írni a számokat, hanem azt is, hogy gazdaságpolitikai szempontból ez a ciklus is elveszett. Természetesen lehet érvelni, hogy egyrészt a növekedést is segíti a jólét növelése, meg az útépítés, de lássuk be: a népszerűség hajszolásán kívül egyetlen érv szól e programok mellett. Az újabb projektek meghirdetése ugyanis jó alkalmat ad arra, hogy a politika új útépítő klientúrát is kiépíthessen. Mert őket etetni kell, legyen az bármennyire drága is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.