A Brexittől a breferendumig

Ha egy ország arra szavaz, hogy kétszer kettő legyen öt, akkor e „demokratikus döntés” valójában semmibe veszi a számtan szabályait, függetlenül attól, hogy mekkora többség szavazta meg. Ez a történet játszódik le most Nagy-Britanniában, ahogy Theresa May kormánya a Brexit tragikomédiájának utolsó történései felé bukdácsol.

A britek 2016-ban az EU-ból való kilépésre szavaztak „pontosan ugyanazon előnyök” megtartása mellett, mint amelyeket EU-tagként élveztek. David Davis, az EU-val folytatott Brexit-tárgyalásokért felelős korábbi miniszter többször használta az idézett kifejezést a parlamentben, s lelkesen emlegette maga May is. A korábbi külügyminiszter, a Brexit melletti kampány fő alakja, Boris Johnson ígéretei még túlzóbbak voltak. Egyszóval a 2016-os népszavazás annak elérésére vonatkozott, hogy kétszer kettő öt.

Ennek az önámításnak a következményei mára egyértelművé váltak, ahogy a brit kormány nem tud parlamenti többséget szerezni bármilyen reális Brexit-tervhez. Ha a helyzet továbbra is fennmarad, akkor Nagy-Britanniának egyetlenegy választása marad: egy újabb referendumot kell tartania a 2016-os népszavazás eredményének újragondolására.

A The Times szerint most 50 százalék az esélye egy ilyen referendumnak. Az új népszavazás a brit politikai napirend élére került a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-párti részének saját érdekeivel szembemenő magatartása miatt. Amikor Davis és Johnson lemondott posztjáról a May-kabinetben, kaotikus parlamenti rebellió tört ki a párt euroszkeptikus és Európa-párti tagjai között. Ebből adódóan a fő ellenzéki erő, a Munkáspárt most reális esélyét látja annak, hogy meg tudja buktatni a May-kormányt, s el tudja érni a választások kiírását, összefogva a keményvonalas Brexit-pártiakkal vagy az Európa-párti konzervatívokkal. Így meghiúsíthatnának bármely olyan Brexit-tervet, amelyet May visz majd a parlament elé. A munkáspárti ellenzék szinte biztosan gátolni fog minden Brexit-opciót.

Egy megállapodás nélküli szakításnál Nagy-Britannia úgy lépne ki az EU-ból, hogy semmilyen egyezség nem születne a két fél közötti jövőbeli kapcsolatokról. Ez most teljességgel elképzelhetetlen, mivel az összes brit ellenzéki párt és a konzervatív parlamenti képviselők többsége blokkolná ezt a megoldást.

Szinte ugyanennyire nem képzelhető el a kemény Brexit sem, amelyben az Egyesült Királyság és Európa ugyan egy rendezett különválásban állapodna meg, de amelyben nem volna semmilyen preferenciális megállapodás a kereskedelmi kapcsolatok jövőjére vonatkozóan. Ezt szintén az összes ellenzéki párt leszavazná a Konzervatív Párt tucatnyi centrista képviselője mellett.

A kooperatívabb lágy Brexitre vonatkozó legújabb May-terv szintén leküzdhetetlen akadályokba ütközik Johnson és Davis, valamint néhány tucat követőjük részéről. Szerintük May új terve csak nevében szól a Brexitről, s arra tesz kísérletet, hogy Nagy-Britanniát az EU vazallusállamává tegye. A Munkáspárt most kész bűnös szövetségre lépni velük abban a reményben, hogy ezzel előidézik a kormány bukását.

Emiatt egy végső opció marad: parlamenti lázadás a Brexit megállításáért. Az úgynevezett exit Brexit a liberálisok, a zöldek és a Skót Nemzeti Párt hivatalos politikájának számít. Ám minden komoly Brexit-párti politikus, a konzervatív parlamenti képviselők túlnyomó többsége, valamint a Munkáspárt vezetése, akik kötelességüknek érzik a 2016-os népszavazás „instrukciójának” betartását, egyértelműen nem fogják támogatni ezt az opciót.

Ha May eljut addig, hogy úgy véli, nem tud kialakítani parlamenti többséget a Brexit bármely verziója mellett, akkor nem a lemondás és az új választás lesz az egyetlen menekülőút számára. Egy cél mindenképp egyesíti a Konzervatív Párt összes szárnyát, függetlenül attól, hogy mit gondolnak Európáról. Ez pedig az új választás, illetve a munkáspárti győzelem kockázatának elkerülése. Más szóval May csatolhat egy népszavazásra vonatkozó javaslatot a Brexit általa preferált verziójához, jogosan érvelve azzal, hogy a 2016-os népszavazásra adott parlamenti döntést egy újabb referendumnak kellene ratifikálnia vagy elutasítania.

A Munkáspárt vezetése valószínűleg ellenezne egy új referendumot, mivel az kisiklatná az új parlamenti választások kiírására vonatkozó törekvéseit. A liberálisok és a skót nacionalisták azonban lelkesen támogatnák a népszavazást, amíg az felkínálja a lehetőséget a választók számára, hogy Nagy-Britanniát az EU-ban tarthassák. Ebből adódóan Maynek nem lenne gond elérnie a parlamenti többséget egy olyan törvénycsomag számára, amely saját Brexit-tervét kötné össze a népszavazásra vonatkozó javaslattal.

Logikusan nézve egy ilyen népszavazás megfordítaná a 2016-os döntést, mivel a kormány által bemutatott bármilyen Brexit-javaslat éppúgy nem lenne vonzó, mint az az utópisztikus illúzió, amely két éve még szűk többséget eredményezett a Brexit mellett. Az is elképzelhető azonban, hogy jövőre a britek olyannyira dühösek lesznek az EU-ra, hogy újra a kilépésre szavaznak. Ha ez így lesz, akkor a Brexit folyamata mehet tovább a May által kitárgyalt bármely módon, és senki nem fog panaszkodni a kilépés következményei vagy költségei miatt.

Akárhogy is lenne, a választópolgárok a hitelesen és megfelelően bemutatott opciók között dönthetnének majd. Ez volna a valóban demokratikus lépés a kétszer kettő öt jellegű demagógiával szemben.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org

Anatole Kaletsky,

a Gavekal Dragonomics vezető

közgazdásza

és társelnöke