A II. világháború után a nemzetközi közösség összefogott a közös jövő építéséért. Most ismét erre van szükség. Miután a globális pénzügyi válságot követő évtizedet a lassú és egyenlőtlenül eloszló gazdasági kilábalás jellemezte, a társadalom jelentős része elégedetlenné és elkeseredetté vált nemcsak a politikával és a politikusokkal, hanem a globalizációval és az annak alapját képező teljes gazdasági rendszerrel szemben is. A széles körű bizonytalanság és frusztráció időszakában a populizmus mint a status quo alternatívája egyre vonzóbbá vált.
A populista diskurzus azonban figyelmen kívül hagyja a globalizáció és a globalizmus közötti lényegi különbséget, sőt gyakran össze is keveri a két fogalmat.
A globalizáció egy jelenség, amelyet a technológia, illetve az eszmék áramlása, és az emberek, áruk mozgása visz előre. A globalizmus pedig egy ideológia, amely a neoliberális globális rendet részesíti előnyben a nemzeti érdekekkel szemben. Senki sem tagadhatja, hogy globalizált világban élünk. Az azonban igen vitatható, hogy a teljes politikánknak „globalistának” kellene lennie.
A válság ugyanis fontos kérdéseket vetett fel a globális kormányzási architektúrával kapcsolatban. Egyre több választópolgár követeli, hogy vegyék vissza az ellenőrzést a globális erőktől, így most az a kihívás, hogy egy olyan világban kell a szuverenitást helyreállítani, amely amúgy együttműködést követel meg. Ahelyett, hogy a protekcionizmus és a nacionalista politika révén elzárnánk egymástól gazdaságainkat, egy új társadalmi szerződést kell kialakítani a polgárok és vezetőik között oly módon, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát otthon, és nyitott maradjon a világ felé.
Ha ez nem sikerül, akkor a társadalom szöveteinek folyamatban lévő szétesése végül a demokrácia bukásához vezethet.
Továbbá a negyedik ipari forradalommal kapcsolatos kihívások összekapcsolódnak az egyre nagyobb mértékű ökológiai problémákkal, a nemzetközi rend multipolárisabbá válásával és a növekvő egyenlőtlenséggel. Ezek az összekapcsolódó fejlemények a globalizáció új időszakába vezetnek minket. Hogy ez javítani fogja-e az életfeltételeinket, attól függ, hogy a vállalati, helyi, nemzeti és nemzetközi kormányzás időben tud-e az új helyzethez alkalmazkodni.
Az állami és a magánszektor közötti együttműködés terén globális szinten új keretrendszer alakult ki. Az állami és a magánszektor együttműködésének célja, hogy a magánszektort és a nyitott piacokat felhasználva a közjó érdekében ösztönözze a gazdasági növekedést, miközben figyelembe veszi a környezeti fenntarthatóság és a társadalmi integráció szempontjait. A közjó meghatározásához azonban először is azonosítanunk kell az egyenlőtlenség alapvető okait.
Miközben például a nyitott piacok és a növekvő verseny egyértelműen nyerteseket és veszteseket generál nemzetközi szinten, az egyenlőtlenség terén még hangsúlyosabb hatások jelentkeznek az egyes országok szintjén. A prekariátus és a privilegizált rétegek közötti szakadékot tovább erősítik a negyedik ipari forradalom üzleti modelljei, amelyek gyakran a tőketulajdon vagy a szellemi tulajdon révén generálnak jövedelmeket.
Ennek a szakadéknak a megszüntetéséhez szükség van arra, hogy felismerjük:
új típusú, innovációvezérelt gazdaságban élünk, és emiatt új globális normákra, standardokra, intézkedésekre és megállapodásokra van szükség a közbizalom biztosítása érdekében.
Ez az új gazdaság már felbolygatott számos iparágat, és eközben többmilliónyi munkavállaló veszítette el az állását. Továbbá dematerializálja a termelést az értékteremtés tudásintenzitásának növelésével, egyben élénkíti a versenyt a helyi termék-, tőke- és munkaerőpiacokon, valamint az országok között is, amelyek eltérő kereskedelmi és befektetési stratégiákat alkalmaznak. Fokozza a bizalmatlanságot, különösen a technológiai cégekkel szemben, illetve adataink általuk való kezelését illetően.
A rendkívül gyors ütemben zajló technológiai változások azzal járnak, hogy az egészségügyi, közlekedési, kommunikációs, termelési és energiarendszereink – hogy csak néhány szektort említsünk – teljesen át fognak alakulni. Ennek a változásnak a kezelése nemcsak a nemzeti és multinacionális együttműködés új keretrendszerét teszi szükségessé, hanem az oktatás új modelljét is, kiegészülve a munkavállalókat új szakismeretekre képző célzott programokkal. A robotika és a mesterséges intelligencia újításaival az idősödő társadalomban el kell mozdulnunk a termelés és a fogyasztás narratívájáról a megosztás és a gondoskodás narratívája felé.
A globalizáció 4.0 éppen elkezdődött, ám mi egyáltalán nem készültünk fel erre.
Az idejétmúlt gondolkodás folytatása, a meglévő eljárások, intézmények toldozgatása-foldozgatása nem lesz elegendő. Ehelyett a teljes átalakításukra van szükség, amivel kihasználhatjuk a ránk váró új lehetőségeket.
Ahogy kialakítunk egy új megközelítést az új gazdaságra vonatkozóan, nem szabad elfelejtenünk, hogy nem zéróösszegű játékot játszunk. Ez nem arról szól, hogy választanunk kell a szabadkereskedelem vagy a protekcionizmus, a technológia vagy a munkahelyek, a bevándorlás vagy az állampolgárok védelme, a növekedés vagy az egyenlőtlenség között. Ezek mind hamis szembeállítások, amelyeket elkerülhetünk egy olyan politikával, amely az „és”-t részesíti előnyben a „vagy”-gyal szemben, és lehetővé teszi, hogy minden érdeket párhuzamosan figyelembe vegyünk.
A pesszimisták természetesen azzal fognak előjönni, hogy a politikai feltételek útjában állnak annak, hogy produktív globális dialógus alakuljon ki a globalizáció 4.0-ról és az új gazdaságról. A realisták azonban ki fogják használni a pillanatot a meglévő rendszerben lévő hiányosságok feltárásához, és meghatározzák majd az új megközelítés követelményeit. Az optimisták pedig reménykedni fognak abban, hogy a jövőorientált érdekcsoportok a közös érdekek és végeredményben a közös célok közösségét fogják létrehozni.
A most zajló változások nem szűkíthetők le adott országokra, iparágakra vagy témára. Univerzális jellegűek, és ezért globális választ igényelnek.
Ha nem sikerül kialakítani egy új kooperatív megközelítést, az tragédia lesz az emberiség számára. A közös globális kormányzási architektúra tervezetének megalkotásánál el kell kerülnünk, hogy belesüppedjünk a válságkezelés mostani szakaszába.
Ez két dolgot követel meg a nemzetközi közösségtől: szélesebb körű elköteleződést, illetve távlatosabb gondolkodást. Kulcsfontosságú lesz, hogy az összes érdekelt fél részt vegyen a folyamatos dialógusban, illetve, hogy olyan rendszerszintű gondolkodás alakuljon ki, amely túlmutat a rövid távú intézményi és nemzeti szempontokon.
Ez lesz a két szervező elve a Világgazdasági Fórum következő éves davosi találkozójának, amelynek témája: globalizáció 4.0 – egy új architektúra kialakítása a negyedik ipari forradalom korában. Felkészültünk rá vagy sem, egy új világ küszöbén állunk.
Copyright: Project Syndicate, 2018
www.project-syndicate.org
