A húszéves euró

Húsz évvel ezelőtt jött létre az euró. A hétköznapi emberek életében kevés változás történt az euróbankjegyek és -érmék 2002-es bevezetéséig. 1999 januárjában azonban elindult a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakasza: az eurózóna 11 alapító tagállama körében visszavonhatatlanul rögzítették az árfolyamokat, és a monetáris politika feletti jogkörük az Európai Központi Bankhoz (EKB) került át.

Az általános nézet 1999-ben az volt, hogy Németország fogja elszenvedni a legnagyobb veszteséget az euró bevezetése miatt. Azon a kockázaton túl, hogy az EKB nem lesz olyan erős kezű az inflációval szemben, mint a Bundesbank, a Deutsche Mark túlértékelt volt. Úgy vélték akkoriban, hogy az így rögzített árfolyam súlyos problémát jelent majd a német ipar versenyképessége szempontjából.

Mégis, húsz év elteltével azt lehet mondani, hogy az infláció alacsonyabb még annál a szintnél is, mint amekkora a Bundesbank idején volt, és Németország folyamatosan jelentős mértékű folyófizetésimérleg-többlettel rendelkezik, ami annak bizonyítéka, hogy a német ipar túlságosan is versenyképes. Ez vezet el az elmúlt húsz év első tanulságához: az eurózóna-tagállamok gazdasági teljesítményének alakulását nem lehet előre megmondani. Egyáltalán nem biztos az sem, hogy Németország jelenlegi dominanciája a következő húsz évben folytatódni fog.

Az 1970-es és 1980-as években a fő aggodalmat a magas és változékony infláció okozta, amit gyakran a két számjegyű bérnövekedés váltott ki. A pénzügyi válságok szinte mindig inflációs hullámokhoz kapcsolódtak, azonban kiterjedésük korlátozott volt, mivel a pénzpiacok kisebbek voltak és nem fonódtak annyira össze.

Az eurózóna megteremtésével minden megváltozott. A bérnyomás szerte a fejlett világban csökkent. A pénzpiaci aktivitás, különösen az eurózónán belüli, határon átnyúló tevékenység pedig exponenciálisan nőtt.

Aztán az egy évtizeddel ezelőtt kitört globális pénzügyi válság felkészületlenül érte Európát. Az 1930-as évek utáni első deflációs válság különösen súlyos volt Európában azon adóssághegyek miatt, amelyek az előző tíz évben keletkeztek. Szerencsére az EKB vezetése felismerte, hogy az infláció elleni küzdelem helyett a defláció megfékezésére kell összpontosítania. Végül az euró túlélte a válságot, mivel amikor a helyzet súlyossá vált, az eurózóna tagállamainak vezetői elkötelezték magukat a szükséges reformok megvalósítása mellett azok után is, hogy korábban az eurót tették felelőssé saját országaik problémáiért.

Az euró démonizálásának ez a mintája, és ezt követően annak felismerése, hogy szükség van a közös valuta megvédésére, ma is folytatódik. Ennek kellene lennie az elmúlt húsz év második tanulságának. A populista olasz kormány nyíltan beszélt az euró szabályainak semmibevételéről. Amikor azonban a pénzpiaci kockázati prémiumok emelkedtek, és az olasz megtakarítók nem vásárolták saját országuk állampapírjait, a kormány gyorsan hangnemet váltott.

Valójában az eurózóna gazdasági teljesítménye nem annyira rossz, mint ahogy a szalagcímek sugallják. Az egy főre jutó GDP-növekedés ugyan lelassult az elmúlt húsz évben, azonban nem nagyobb mértékben, mint az USA-ban vagy más fejlett gazdaságokban.

Továbbá a kontinentális európai munkaerőpiacok strukturális fejlődésen estek át, a munkaerőpiaci részvétel mértéke még a válság ideje alatt is évről évre emelkedett. A foglalkoztatás rekordmagas szintet ért el.

A legfrissebb Eurobarometer-felmérés szerint az euró támogatottsága rekordmagas szinten, 74 százalékon áll, miközben az eurózóna lakosságának kevesebb mint 20 százaléka ellenzi. Ebből vonható le az euró első két évtizedének harmadik tanulsága: sok hiányossága ellenére a közös valuta munkahelyeket teremtett, és kicsi az euró feladásának támogatottsága.

A talán legfontosabb tanulság azonban máshol vonható le. Az euró első húsz éve nagyon másként zajlott le ahhoz képest, ahogy azt sokan várták, ami kiemeli annak a felismerésnek a fontosságát, hogy a jövő más lesz a korábbi időszakokhoz képest. Ebből adódóan csak a rugalmasság, az új kihívások leküzdésére való hajlandóság fogja biztosítani a közös valuta folyamatos sikerét.