A múlt héten Varga Mihály pénzügyminiszter gazdaságvédelmi programot jelentett be, a részletekről azonban egyelőre keveset árult el a pénzügyi tárca vezetője. Sokan ezért hajlamosak puszta retorikai fogásként tekinteni arra az ígéretre, hogy a családok, a nyugdíjasok vagy éppen az állampolgári biztonságunk után az utóbbi években prosperáló gazdaságunkat is megvédi a magyar kormány.
Kétségtelen, hogy a gazdaságvédelmi program mint szófordulat szokatlan a közgazdászok uralta gazdaságpolitikai beszédmódban. Jól illeszkedik viszont a politikai kommunikáció világába, sőt kifejezetten otthonos a magyar kormányzati retorikában.
Nevezhetjük ezt populista politikai kommunikációnak, ugyanakkor az elmúlt évek fiskális politikai gyakorlata jól példázta, hogy az ilyen kormányzati retorika nem szükségképpen jelent felelőtlen költségvetési politikát.
Érdemes tehát komolyan elgondolkodni azon, mit is jelenthet a mai magyar gazdaságpolitikai gyakorlatban az említett gazdaságvédelmi program.
Kézenfekvő értelmezés, hogy a világgazdasági konjunktúra várhatóan leszálló ágában a kormányzat költségvetési élénkítésre készül. Erre van is némi mozgástér, miután az elmúlt években csökkentek a magyar állam adósságterhei, és javult Magyarország nemzetközi pénzpiaci megítélése is. Ez a mozgástér azonban nem túl nagy, éppen azért mérsékelt most az élénkítés lehetősége, mert a magyar gazdaságpolitika az évtized elejének stabilizáló időszaka után az utolsó években már expanzívvá vált. A világgazdaság felszálló ágában folyamatosan csökkentek és egy idő után negatívvá váltak a reálkamatok. Ráadásul a bővülő hitelfelvételi lehetőségekre épülő fogyasztásnövekedést és beruházásbővülést az uniós források megugró felhasználása tovább ösztönözte.
Mindehhez kapcsolódóan a pénzügyminiszter két fontos foglalkoztatáspolitikai üzenetet is küldött. Egyrészt megerősítette, hogy a magyar kormány felfogásában a bevándorlás semmiképpen sem lehet a munkaerőhiány kezelésének módja. Másrészt azt is kifejtette, hogy a jelenlegi inaktívak, ezen belül a nők és a nyugdíjaskorúak foglalkoztatási ösztönzőit javítani kívánja a kormány.
Ennek alapján arra lehet számítani, hogy a gazdaság védelme elsősorban új foglalkoztatáspolitikai intézkedéseket takar.
Ugyanakkor nem elsősorban a munkahelyek biztonságának védelmét, hanem a foglalkoztatásba potenciálisan bevonhatók körének bővítését jelenti – de csakis a hazai munkaerőpiacról.
Emellett a válság- és védelmi retorika az újabb, ezúttal várhatóan negatív irányú világgazdasági fordulatra felkészülésként is értelmezhető. Védekeznünk kell, hiszen nyakunkon az újabb válság.
A gazdaság minden szereplője jobban járna, ha az elmúlt évek optimizmusa után ezúttal a biztonsági, óvatossági megfontolások vezérelnék a hazai vállalkozások és különösen a háztartások fogyasztási, hitelfelvételi magatartását.
A bérek ugyanis nem nőnek az égig, és még a most kiváltságos helyzetűnek tűnő munkavállalói szervezetek alkupozíciója is megrendülhet, ha valóban stagnáló, netán visszaeső ciklusába jut az európai gazdaság. Könnyebb lehet a kormányzat dolga, ha a cégek és a családok már most, a világgazdasági prosperálás lassan lezáruló időszakában elkezdik az alkalmazkodást. Ha nem így lesz, akkor a gazdaságpolitikai igazodás neheze a kormányra és a válság tényleges periódusára marad, a makropénzügyi stabilizációs intézkedések minden társadalmi és politikai feszültségével együtt. Jobban járnak tehát azok a háztartások és vállalatok, amelyek már most elkezdik a tartalékolást – remélhető, hogy a családok és a cégek emlékezetében is élénken élnek még az egy évtizeddel ezelőtti válság pusztító következményei.
