A jóléti állam adóemelés nélküli fenntartása

Az amerikai kormányzat fedezetlen kötelezettségei a nyugdíjak és az idősek egészségügyi ellátását szolgáló Medicare-program terén 46,7 ezermilliárd dollárt tesznek ki, ami nagyjából az Egyesült Államok GDP-jének két és félszerese. Az Egyesült Királyságban az Adam Smith Intézet hasonló számításai 1,85 ezermilliárd fontos (2,34 ezermilliárd dolláros) értéket mutatnak ki rejtett adósságbombaként. Továbbá Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Németországban, Ausztriában és Spanyolországban is hasonló a helyzet. Úgy tűnik, hogy az összes fejlett gazdaság államháztartási gondokkal néz szembe. Vagy talán mégsem?

Mi van akkor, ha valóban létezik ingyenebéd? Mi van akkor, ha lenne egy olyan módja a szociális jóléti programok, mint a nyugdíj- és az egészségügyi ellátás, fedezéséhez szükséges pénz előteremtésének, amelyhez nem lenne szükség pluszadók kivetésére? Valójában van ilyen: az egyes országok pénzügyminisztériumainak létre kellene hozniuk egy szociális ellátási alapot, amely alacsony kamatok mellett vesz fel hitelt, amit aztán a részvénypiacon fektet be.

Egy tizenhat fejlett ország száz évet felölelő adataiból készült tanulmány szerint a részvénybefektetések hozama 6,96 százalékkal volt magasabb az állampapírok hozamainál.

Vannak arra utaló adatok, hogy a részvényfelár mértéke az elmúlt években kicsit alacsonyabb lett, így egy konzervatív becsléssel számolva azt mondhatjuk, hogy a következő 50 évben mintegy 4 százalék lesz. Ez azt jelenti, hogy a kormányzatok a részvénypiaci hozamszinteknél 4 százalékkal alacsonyabb kamatszinten vehetnek fel hitelt. Akkor miért nem arbitrázsolja néhány gazdag befektető ezt a részvényfelárat?

Ennek megértésében segíthet, ha az eszközpiacokat úgy képzeljük el, mint amelyek különböző emberek közötti kereskedést tesznek lehetővé, a fiataloknak pedig azt, hogy idősebb korukra megtakarítsanak. Ezen megközelítésből kiindulva a piaci volatilitásnak semmi köze a gazdasági fundamentumokhoz. Ehelyett a befektetők lelki tényezőit tükrözi, akik a részvények vásárlásának és eladásának orgiájába kerülnek, amelyet az optimizmus és a pesszimizmus önbeteljesítő hullámai hajtanak. Ezen nézet szerint azért alakul ki volatilitás, mert az emberek közül, akikkel kereskedünk a pénzpiacokon, szinte senki sem született még meg.

A Jólét mindenki számára című könyvemben ezt a jelenséget a születés előtti szerződés hiányának nevezem. A valóságban az eszközpiacok azért volatilisak, mert a meg nem születettek nem képesek kihasználni az arbitrázslehetőségeket.

Bár a jövő nemzedékei nem tudnak kereskedni az eszközpiacokon, az egyes országok pénzügyminisztériumai kereskedhetnek a nevükben. Egy hatalmas értékű ingyenebéd érhető el. Egyedül az egyes országok pénzügyminisztériumai rendelkeznek elég forrással ahhoz, hogy arbitrázsolják a részvényfelárat.

Annak megértéséhez, miként működne ez a gyakorlatban, vegyük elő az Egyesült Királyság esetét. GDP-je mintegy 2 ezermilliárd fontot tesz ki, az FTSE 100 indexben lévő részvények értéke hozzávetőleg ugyanennyi. A brit pénzügyminisztériumnak először azt kellene eldöntenie, hogy milyen eszközöket kíván megvásárolni. Korábban arra tettem javaslatot, hogy egy széles körű, piaci értéken súlyozott indexalapot kellene vásárolnia, amelyben a tőzsdén jegyzett összes részvény szerepelne. A pénzügyminisztérium ezt követően hitelt venne fel, majd indexalapba fektetné.

Azt is javasolnám, hogy a brit pénzügyminisztérium először kicsiben kezdjen, például egy százmilliárd fontos szociális ellátási alap létrehozásával. Ha ezt az összeget részvényekbe fekteti 4 százalékos részvényfelár mellett, az évente átlagosan négymilliárd font hozamot eredményezne, ami körülbelül annak az összegnek felel meg, amennyit hozzávetőleg évente örökösödési adóból szed be a brit kormányzat. Ez nem aprópénz, azonban arra nem elég, hogy betömködje a nyugdíjrendszer lyukait.

Mégis, ha egy ekkora méretben sikeres lenne a modell tesztelése, akkor meg lehetne növelni az összeget. Ha a pénzügyminisztérium ezermilliárd font hitelt venne fel, ami a brit GDP mintegy fele, és ezt az összeget indexalapba fektetné, évente mintegy 40 milliárd font hasznot realizálhatna. Ez alig marad el attól az összegtől, amelyet a társasági adóból szed be a brit állam, és már óriásinak számít.

Mi lenne abban az esetben, ha az állam hatalmasat veszítene a befektetésén? Egy 10-20 százalékos piaci összeomlás romba döntené a brit államháztartást? Nem. A legtöbb fejlett gazdaságban a GDP legalább 40 százalékát szedi be az állam adóbevételként. Az államok így igen mély zsebbel rendelkeznek, és ha szükséges, mozgathatják a piacot.

Nem vagyok nagy híve a piacokon történő állami beavatkozásoknak. Bárki, aki azzal érvel, hogy létezik ingyenebéd, először azt kell elmagyaráznia, hogy az államok mit tehetnek meg, amit a magánszemélyek nem. Ebben az esetben a válasz egyszerű: a kormányzatok a jövő generációi nevében kereskedhetnek, ami mindenkinek a hasznára válik. Ez egyértelműen jobb módja a jóléti kiadások fedezésének annál, hogy évente újabb 40 milliárd fontot próbálnak kisajtolni az amúgy is túladóztatott lakosságból.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org