Középkádert, művezetőt, pallért!

A napokban ismertük meg a kormány új álláspontját a szakképzésről. Eszerint: „A szakképzés megújítása érdekében 2020 szeptemberében a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak”. Ez az elképzelés – ha átültetik a gyakorlatba – gyümölcsöző lesz, mert hosszú távon szolgálja majd az ország érdekeit, és egészséges oktatási struktúrát jelent.

Mire alapozom a derűlátásomat? Hétköznapi és szakmai tapasztalatokra egyaránt.

Gondoljunk csak bele a leghétköznapibb dolgokba: nehéz jó, megbízható iparost találni a háztartásban előforduló kisebb hibák orvoslására, vagyis a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy jó ideje léteznek hiányszakmák. Ennek az az oka, hogy hol alul-, hol meg túlképzünk – ez a jelenség pedig megmutatta, hogy az oktatási struktúránkon bőven akad javítanivaló. Az elmúlt harminc évben kiütköztek oktatásunk visszatérő bajai, szerkezeti aránytalanságai, meggondolatlanul elképzelt fordulatai: ezek az égető gondok a társadalom vállaira nehezednek, és a problémák később a polgárok életében, munkájában jelennek meg. Vagyis híján voltunk olyan oktatási modellnek, amelyet az ország jobban tudna hasznosítani.

A mostani kormányzati elképzelés a szakképzés színvonalának emelését, ennek folyományaként pedig a szakmunkások tekintélyének helyreállítását tűzi ki célul. Ezt a mérnöki tapasztalatok alapján üdvözölni tudjuk, kiváltképp, mert több olyan eleme is van, amelyről már évekkel ezelőtt is írtam a mérnöktársadalom véleményét tolmácsolva: a szakképzés minőségének javítása minden szinten elengedhetetlen feladat. Szemléletváltást sürgettünk, mert azt tapasztaltuk, hogy szakképzésünknek torz a szerkezete. Németországban például kétszer több időt fordítanak a szakmunkásképzőkben a gyakorlati fogások elsajátítására, mint itthon, nem beszélve Svájcról, ahol az építőmester-képzés – magyarul a pallérképzés – első szintje a gyakorlati képzés.

Azt gondoljuk – ugyancsak a gyakorlati tapasztalatok alapján –, hogy a képzés jellegén is változtatnunk kell, épp a kisebb munkaerőpiac miatt. Az egyszakmás képzést át kell alakítani többszakmássá: az egymáshoz kapcsolódó építőipari mesterségeket együtt kell tanítani, hogy a kőműves ne csak a kőművességhez értsen, a burkoló vagy a festő ne csak burkoljon és falat fessen vagy ajtókeretet mázoljon, hanem ezek az ismeretek egy személynél legyenek meg. Vagyis többszakmás szakemberképzésre van szükség, mert a mai magyarországi helyzet ezt igényli. Nagy társadalmi csoportokat a szakmunkásképzésen keresztül lehet visszavezetni a munka világába. Ez elsőrendű társadalompolitikai cél is.

Elmondtuk korábban, hogy a szakmunkásképzők mellett a középfokú oktatás más intézményeiben is bővíteni kellene a gyakorlati képzést óraszámnöveléssel, gyakorlati szakok beiktatásával. Ezzel lehetne egyengetni a felsőoktatás színvonalát is, hiszen ha a magas szintű mérnökképzés biztos alapokra épül, a tudás megszerzésében is nagyobbak a távlatok.

A kormányzati javaslat ebben is szintet lépett a technikumi rendszer ötévesre bővített időtartamával, amely egyenes belépést is eredményezhet az egyetem világába. Kapóssá kell tennünk a műegyetemi és mérnöki karokat, és rokonszenvessé a középfokú képzés során a műszaki és természettudományi ismereteket. A fiataloknak látniuk kell, hogy a műszaki terület egész életre szóló megélhetést biztosít. Biztos talajt a változó mindennapokban, mert innovációra képes műszaki szakember és szaktudás nélkül nincs élet, nincs ipar, nincs fenntartható gazdaság – és gazdagság.

Kassai Ferenc,

a Budapesti

és Pest Megyei Mérnöki

Kamara elnöke, a Magyar

Mérnöki

Kamara első alelnöke