A jól működő ökoszisztémák jellemzője, hogy miközben a rendszer részei külön-külön is életképesek, szabályozott, együttműködésre törekvő működésük fejlődésüknek és növekedésüknek is biztonságosabb hátteret ad. Ökológiai rendszerünk evolúciója tökéletes példát szolgáltat arra, hogy fennmaradásunk kulcsa az együttműködés, vagyis azért jutottunk a földi élet hierarchiájának képzeletbeli csúcsára, mert minden más élő szervezetnél hatékonyabb eszközöket fejlesztettünk ki az együttműködésre. A társas együttélés íratlan, majd később írott szabályait éppen azért tartottuk kötelező érvényűnek, mert különben veszélyeztettük volna saját fajunk fennmaradását. Nem gondoltunk arra, hogy tevékenységünk lenyomata maradandó károkat okoz majd a vizekben, a légkörben, a földekben, a növényzetben és idővel bennünk is. A természet még bőséges utánpótlást biztosított az egyre növekvő igényeinkhez, a gépesítés könnyebbé és hatékonyabbá tette a munkavégzést, a közlekedés motorizálásával pedig nagy távolságokat is gyorsan megtehettünk. Nem tudtuk, hogy kényelmünk oltárán éppen legféltettebb kincseinket, az egészségünket és gyermekeink jövőjét áldozzuk fel. Az emberiség kitartó munkával és folyamatos csiszolgatás mellett létrehozott egy kiválóan működő rendszert, amely sokáig lépést tudott tartani a környezet alkalmazkodási képességének a sebességével is.
Az egymást követő ipari forradalmak, a világméretű fogyasztói hálózatok és az információ digitális úton történő sokszorosításának, szétbontásának és újraelosztásának a korszaka azonban eddig soha nem látott kihívások elé állítottak bennünket, és egyre inkább eltűnnek a tényleges szükségletek és a természet alkotta határok.
Az általunk felépített rendszer azonban elért egy kritikus méretet, alkotórészeinek száma megnövekedett, és rendkívül sérülékennyé vált. Hiába a nagy méretből fakadó előny, ha a felgyorsult világban a kihívásokra adott válasznak is sokkal jobban fel kellene gyorsulnia. Márpedig egy globális rendszer rendkívül lassan juthat el a lokális hibától a megoldásig. Hogy miért? Mert bár minden mindennel összefügg, ám közben a különböző részek közötti távolság is folyamatosan nő, ezért lesz egy apró hibából (mint Csernobil vagy Fukusima esetében) végül óriási katasztrófa.
Egy, a távoli Kínában észlelt vírus a tájékoztatás akadozása miatt emberek millióinak vesztét hozó társadalmi, gazdasági krízist okozott, és egyelőre csak az okozatra igyekszünk valamilyen védekező mechanizmust kidolgozni, nem pedig a kiváltó okot akarjuk lokalizálni. Az új koronavírus és mutánsai által okozott járvány rengeteg tanulsággal jár, amelyekből a piacon lévő digitális eszközök milliárdjai ellenére sajnos nem sokat sikerült felismernünk és hasznosítanunk.
Ma a fejlett világ jókora része – csaknem egymilliárd ember – túlsúllyal és különböző, a mozgáshiányos életvitellel összefüggésbe hozható betegséggel küszködik. Pedig a tudományos kutatások szerint az elhízás a Covid–19-megbetegedéseknél 113 százalékkal növeli a kórházi kezelés esélyét.
Bár a járvány kezelésében a világ élén jártunk, de az elhízás tekintetében sajnos Európa sereghajtói vagyunk évek óta. Kényelmünk érdekében élelmiszeripari termékek milliói roskadoznak a polcokon, és már ki sem kell tenni a lábunkat az ajtón, ha valamire szükségünk van, mert a webshopok szó szerint mindent házhoz szállítanak.
A 21. század leglátványosabban átalakuló értéke az adat lett. Ám míg Noah Harari nagy sikerű könyvében, a Homo Deusban pozitív példaként hivatkozik az adatvezérelt világra, az egészségügy nem képes megállítani pusztán adatok segítségével az egyén életminőségében bekövetkező negatív változásokat. Jóllehet az egységes formában elérhetővé tett egészségügyi, vagy a fitnesz és a wellness területén használt okoseszközök adatainak a felhasználásával gyorsabban felismerhetők a betegségek, csökkenthető a fizikai orvos-beteg találkozók száma és az ellátási költség, de a lakosság egészségjólétének javítása és az egészségtudatosság fejlesztése nélkül továbbra is illúzió marad a költséghatékonyság-növelés az ellátási rendszer, valamint az egészséggel kapcsolatos innovációk és kutatások finanszírozásában.
A digitális egészségügy komplex, rendszerszintű szemlélete egyelőre még idegen a globális egészséggazdaság mainstream valóságától. Pedig a minőségi, hatékony digitális egészségügyi ellátás nem csak ott hozhat előnyöket, ahol bőséges a forrás:
az innovatív digitális telemedicina-megoldások az egyén egészségi állapotának folyamatos távmonitorozásával a gazdaságilag gyengébb lábakon álló országokban is fenntarthatóvá tehetik az egészségügyet.
Hiszen ezek a nemzetek engedhetik meg maguknak a legkevésbé, hogy gyönge hatásfokkal működő rendszerre pazarolják el azt a kevés pénzt, amit az ellátásra tudnak fordítani.
Sorban jelennek meg a piacon a különböző hordozható, egészségügyi alkalmazásokat futtató okoseszközök és applikációk, amelyek óriási szerepet játszanak az egészség mint érték közösségi szintű elterjedésében, a digitális egészségfejlesztés iránti általános érdeklődés felkeltésében és a big data segítségével nyert információk betegségmegelőző, egészségmegőrző és terápiás célú hatékonyságának javításában. A sokmilliárdnyi adat elemzésével a páciensek, ügyfelek terápiája és életmódterve, valamint a diagnózis is pontosabbá tehető. A mesterséges intelligencia azonban nem helyettesítheti az emberi érzékenységet, az orvossal, nővérrel, személyi trénerrel történő személyes konzultáció pozitív mentális hatásait. Az innovatív egészségügyi technológiákat alkalmazó megoldásoknak ezért elsősorban a betegségek megelőzésére és az egészségtudatosság kiterjesztésére kell koncentrálniuk, ami lehetővé teszi a távoli és valós idejű állapotfigyelést, és a kapott információk segítségével könnyebben személyre szabható a páciensek terápiás vagy edzés- és táplálkozási terve is. A távoli, hitelesített páciensadatok gyűjtésével alapos és hatékony klinikai vizsgálatok is végezhetők, javítható a betegelégedettség, az egyéni egészségbiztonság, a szakmailag ellenőrzött információk elérése, az orvos-beteg találkozók minősége, emellett biztosítható az életmódváltás motivációjának a fenntartása és a betegellátás költségeinek a csökkentése is.
Mit lehet tenni, hogy elkerüljük a digitalizáció mint szorosan kapcsolt rendszer okozta hibákat a most formálódó digitálisan irányított egészségügyben? Ugyanazt, amit mások kritizálása közben gondolatban önkéntelenül is megteszünk: nézőpontot váltunk. Ha azt szeretnénk, hogy javuljon a lakosság életminősége, vagy szeretnénk elkerülni a betegségeket és a súlyos következményekkel járó pandémiákat, akkor nemcsak a digitális egészségügyi térben eddig keletkezett és egyelőre nem hasznosult adatokat kell megvizsgálnunk. Górcső alá kell vennünk az életvitelünket gyakran károsan befolyásoló globális piacgazdaság – vélelmezett kényelmünk érdekében kifejlesztett – termékeinek millióit és azokat a csatornákat is, amelyek az egyén személyes motivációit leginkább meghatározó társadalmi értékeket közvetítik.
Hogy miért? Mert ha az eddig korszerűtlennek gondolt ellátási struktúrákat vagy az egészségkárosító elemeket újakra, korszerűbbekre, kizárólag digitálisra vagy a tudomány által egészségesebbnek ítéltre cseréljük, akkor a rendszer egészében korábban (hosszú évtizedek alatt) kódolt hibák bármikor okozhatnak addig nem tapasztalt gondokat, sőt egyre extrémebb hatású egészségügyi problémákat eredményezhetnek a globális szociális hálóban. Érdemes végiggondolnunk, hogy mivel az egészségügyi ellátási rendszer minősége és a társadalom egészségi állapota kölcsönhatásban van egymással, a világban megjelenő különböző problémák, anomáliák az általunk érzékelhető veszélyforrások (mozgáshiány, élelmiszerbőség, járványok, betegségek stb.) minőségére, mennyiségére és típusára is hatványozottan befolyást gyakorolhatnak. A rendszerszintű szemléletváltás kulcsa tehát, hogy egyénként is képesek legyünk a rendszer egészét átlátva úgy gondolkodni és cselekedni, hogy közben a részek közötti kölcsönhatásokról sem feledkezünk meg.
Ha pedig belátjuk, hogy nemcsak az életünk minőségét közvetlenül befolyásoló társadalmi, gazdasági és környezeti rendszerek, hanem az ezekhez való hozzáférést és az előállításukat lehetővé tevő hatalmas ökológiai rendszer különböző elemei is bármikor csődöt mondhatnak, akkor a jövőben az egészségügyi problémákat kiváltó emberi tevékenységeket is el kell szigetelnünk egymástól, nehogy egy esetleges globális beavatkozás rendszerszinten váltson ki egy még nagyobb, immár visszafordíthatatlanná váló katasztrófát.
A nagy kérdés mindemellett nem az, hogy szükség van-e egészségvédelmi, digitális alapokon is nyugvó reformokra, hanem az, hogy ezeket a reformokat rendszerszinten mennyire tolerálják majd a különböző társadalmi, gazdasági szereplők.
Ezért az új elképzeléseket egy komplex rendszer részeként tesztelni kell, és ezalatt a tesztben részt vevő „kísérleti alanyokat”, amennyire csak lehet, el kell szigetelni egymástól.
Az elszigetelés abban az esetben is véd a kaotikus helyzetektől, ha egy-egy bevezetett új elem esetleg nem hozza a tervekben elvárt eredményeket. Az ilyen típusú fejlesztések során természetesen ügyelni kell arra is, hogy a kísérleti területeken milyen gyorsasággal és minőségben tehetjük védetté a rendszer egészét az esetlegesen előforduló hibáktól. Azaz milyen mélységű és aktivitású biztonságot nyújthatunk például a digitális egészségügyi ellátás folyamatos, magas minőségű, csekély kockázattal együtt járó működéséhez.
