A Covid–19-járvány egy olyan időszakban érte a világot, amikor a gazdasági fejlődés és a fenntarthatóság közötti viszony tekintetében már a következő generáció is hallatta a hangját, követelte jövőjének és érdekeinek képviseletét. Amellett, hogy a járvány számos ponton átírta a mindennapjainkat, globális szinten is olyan folyamatokat, együttműködéseket generált, amelyeket jól kihasználva további lépéseket tehetünk a fenntartható fejlődés irányába.

1987-ben az ENSZ Környezetvédelmi és Fejlődési Világbizottsága (Brundtland-bizottság) Közös jövőnk című jelentése vezette be a fenntartható fejlődés fogalmát, olyan gazdasági növekedés igényével lépve fel, amely „megfelel a jelen szükségleteinek anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek szükségleteinek kielégítését”.

Azóta több globális és regionális, valamint nemzeti fenntarthatósági stratégia, program született.

A legátfogóbb és leginkább komplex megközelítésű ezek közül az ENSZ-tagállamok vezetői által 2015-ben elfogadott Agenda 2030 stratégia, amely 17 fenntartható fejlődési célt és 169 alcélt határoz meg

a társadalom, a környezet, a gazdaság és az intézményrendszer dimenzióiban. A stratégia megvalósulásának monitorozására a globális statisztikus közösség kidolgozott egy több mint 230 indikátorból álló, részletes módszertani dokumentációval alátámasztott keretrendszert, amelyet regionális és országspecifikus indikátorkészletek is kiegészítenek. Az indikátorok végső célja a folyamatok irányának és a változás mértékének rendszeres értékelése, lehetővé téve a döntéshozók számára a beavatkozást, és visszacsatolásként a beavatkozások eredményeiről és hatásáról.

Az indikátorok előállítása során olyan innovatív megoldásokat is bevonnak a statisztikusok a mérésbe, mint a big data források, a térstatisztika, a térinformatika és a mesterséges intelligencia eszközei. Nyilvánvaló azonban, hogy az ENSZ-tagállamok egy részénél az alapadatok gyűjtése is jókora kihívás.

Fotó: Shutterstock

Az idei globális jelentésből kiderül például, hogy számos cél esetében az indikátorok előállítására a tagországok kevesebb mint fele képes. A helyzet a klímaváltozással kapcsolatos adatok esetében a legrosszabb, a 193 tagországból csak 32-ben állnak rendelkezésre releváns indikátorok.

A 2021. évi jelentés bemutatja, hogy míg a globális célok tekintetében az Agenda 2030 elfogadása óta megindultak a pozitív változások, a Covid-pandémia a társadalom és a gazdaság számos területén akár több évtizedes visszaesést okozott egyes régiókban. A 2030-ra kitűzött célok megvalósulásának üteme eleve is lassú volt. Javulás mutatkozott a szegénység visszaszorítása, az anyák és a gyermekek egészsége vagy például az elektromos áramhoz való hozzájutás tekintetében, de az eddigi előrelépés sem volt elegendő ahhoz, hogy bizakodva tekintsünk a vállalt célok 2030-as megvalósulása elé.

Több területen, például az éhezés leküzdése vagy a klímaváltozás miatt kiemelten fontos karbonsemlegesség terén stagnálás, akár romlás is tapasztalható.

A pandémia súlyos következményekkel jár. Például az extrém szegénység globális mutatói húsz év után először romlottak, az iskolázási mutatók a lezárások miatt szintén rosszabbak, becslések szerint világszerte több mint százmillió iskolás esett a minimális olvasási képesség szintje alá, ami gyakorlatilag lenullázza az ezen a területen az utóbbi húsz évben tapasztalt javulást. Nők milliói kényszerülnek ismét olyan fizetetlen vagy alulfizetett gondozási tevékenységekre, amelyek hátráltatják a lányok részvételét az oktatásban. A pandémia hatással volt a háztartások és az államok pénzügyeire, és drasztikusan visszaszorította a külföldi befektetéseket is. A fejlődő országokban különösen súlyos a helyzet az élet szinte minden területén.

A pandémia azonban világszerte óriási energiákat és szolidaritást is felszabadított, ami megmutatkozik az egészségügyi és a szociális szférában, de a számos más szolgáltatás területén dolgozók áldozatkészségében is, nem utolsósorban pedig a járvány leküzdésének legfontosabb eszközeként, a vakcinagyártás területén.