BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vezetői fizetések: havi 8 millió a csúcs

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A köztulajdonban álló gazdasági társaságok többsége kedden eleget tett törvényben előírt kötelezettségének és nyilvánosságra hozta vezető tisztségviselőinek juttatásait, azonban többek között még néhány nagyobb cég is volt - például a Magyar Posta Zrt., a MÁV és leányvállalatai, és a Magyar Villamos Művek Zrt. - amely kora estig még nem közölte az adatokat.

Az augusztus végén elfogadott, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről szóló kormányrendelet szerint szeptember 15-étől bárki számára hozzáférhető módon, az interneten kell közzétenni az érintettek pénzbeli juttatásait. Ez vonatkozik azokra a vezető tisztségviselőkre, felügyelőbizottsági tagokra, vezető állású munkavállalókra, a tartósan egyes munkavállalók tevékenységét irányító munkavállalókra, akik olyan állami, önkormányzati gazdasági társaságnál, költségvetési szervnél, közalapítványnál dolgoznak, amelynél külön-külön vagy együttesen számítva is többségi folyással bír az állam.

Szollár Domokos kormányszóvivő kedden azt mondta, hogy a kabinet "árgus szemmel figyeli", de egyesével nem ellenőrzi, hogy nyilvánosságra hozzák-e kedd éjfélig a juttatásokat.

Az adatok közzétételére kötelezett társaságok vezetői közül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének a legmagasabb a fizetése: a jegybankelnök havi bruttó alapfizetése 8 millió 11 ezer 800 forint, az alapbéren kívül egyetlen juttatást, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást kap az elnök, ami az alapbér 5,6 százaléka. Az MNB egyik alelnökének havi bruttó alapbére 6 millió 409 ezer 500 forint , a másik alelnök havi bruttó fizetése pedig 5 millió 608 ezer 200 forint.

A fizetések nagyságában élen járnak a pénzügyi szektorhoz tartozó cégek. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV) tartozó állami többségi tulajdonú cégek közül egyetlen cég, a Magyar Export-Import Bank Zrt. vezérigazgatójának alapbére (3,621 millió forint) haladja meg a bankot felügyelő MNV vezérigazgatójának havi (3,5 millió forintos) alapbérét. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatója havi bruttó 3,66 millió forintot keres, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Kamarás Miklós pedig 3,5 millió forintot, míg például a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatójának havi bruttó alapbére 1,94 millió forint.

A többségi önkormányzati tulajdonú cégek felsővezetői átlagosan havi bruttó 500-900 ezer forintos keresnek, a legmagasabb fizetés 1,2 millió forint - derül ki az MTI helyi tudósítói által összegyűjtött adatokból. Ugyanakkor Budapesten ennél jóval magasabb jövedelmek is vannak: jellemzően 900 ezer és 2 millió forint között keresnek a nagy budapesti cégek vezetői, de a DBR metró első embere például 8 millió forintos alapbérrel rendelkezik.

Vezetői tanácsadó szakemberek szerint hasznos ugyan az állami cégvezetők fizetésének a nyilvánossága, de az igazi átláthatóságot a javadalmazások szabályozása jelentené. Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke szerint az állami cégeknél a vezetők javadalmazásának átláthatóságát - a nyilvánosságra hozás mellett - az szolgálná igazán, ha világosan szabályoznák a kereseteket, meghúznák a bérek, jutalmak plafonját, maximalizálnák a végkielégítések mértékét, hasonlóan az államigazgatásban működő rendszerhez. A szakember "félmegoldásnak" tartja a bérezés közzétételét. Véleménye szerint nem biztos, hogy a lista egy-egy vezető minden jövedelmét tartalmazza, hiszen az állami szférában a béreken, jutalmakon kívül is rengeteg egyéb juttatásra van lehetőség.

Támogatják az állami cégvezetői bérek nyilvánosságát az MTI által megkérdezett szakszervezeti vezetők, akik ennek nyomán konkrét intézkedéseket is elvárnak a kormánytól. A megkérdezettek egyetértettek abban, hogy a nyilvánosság eloszlathatja a szóbeszédeket, tisztázza a helyzetet, és bizonyos esetekben rávilágíthat fenn nem tartható, "szemérmetlen" juttatási gyakorlatra is, ami önmagában is takarékosságra inthet.

A munkaadók szerint az átláthatóság érdekében indokolt, és egyben időszerű volt az állami és önkormányzati szféra vezetői fizetéseinek közzététele, ugyanakkor álláspontjuk szerint a középvezetői bérekre nem kellene kiterjeszteni ezt a gyakorlatot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.