BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kritikus az önkormányzatok támogatása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A következő költségvetés részletes vitájának második -- egyben utolsó -- napján az önkormányzati támogatások mellett a kormány oktatás-, egészségügy- és közlekedéspolitikáját bírálták az ellenzéki képviselők. Az MSZP az önkormányzatok finanszírozásával, az SZDSZ a kormány közlekedéspolitikájával sem ért egyet.

Az önkormányzatoknak tervezett támogatásokkal kapcsolatban ellenzéki politikusok az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azon megállapítására emlékeztettek, hogy több feladat forrása hiányzik az önkormányzati szférában. Nincs meg a pedagógusok béremelésének fedezete, amelyre jövőre 4 milliárd, 2002-ben pedig 10 milliárd forint hiányzik a büdzséből -- szólalt fel Lamperth Mónika pénteken, a költségvetés részletes vitájának második napján. A szintén MSZP-s Szabados Tamás szerint a pedagógusok beharangozott béremelése következtében elmarad mind a dologi kiadások növelése, mind a kötelező eszközjegyzék bevezetése a közoktatásban.



Bírálták a kormány közlekedéspolitikáját. Ugyan többször jelezték, hogy az M7-es tovább épül, ám a költségvetés nem biztosít megfelelő forrást erre; a Balatont megkerülő kerékpárút sem fog megépülni, noha ez is a kormányprogram része volt -- vetette fel Kovács Kálmán (SZDSZ). A képviselő indítványozta, hogy szennyvízkezelésre legalább annyit fordítson a következő költségvetés, mint az 1998-as előirányzat jelenlegi reálértéke.



A független Kupa Mihály kevesli az egészségügy jövő évi támogatását. Az egészségügyi intézmények működőképességének megőrzésére legalább 11-12 milliárd forinttal többre volna szükség -- szögezte le. Kupa szerint szükséges, hogy a röntgengéppark felújítására is nagyobb összeg álljon rendelkezésre a következő büdzséből.



A szocialisták egyenesen úgy fogalmaztak: a kórházak működési képessége kerül veszélybe az egészségügyi béremelések kifizetésével. Nem értett ezzel egyet a felszólaló Horváth Zsolt egészségügyi államtitkár, szerinte a működési kiadásokat is fedezni lehet, ha a kórházak lelassítják beruházási programjaikat és a béremelés teljesítését tekintik elsődlegesnek.





Lezárult a költségvetés részletes vitája A következő költségvetés részletes vitájának második -- egyben utolsó -- napján az önkormányzati támogatások mellett a kormány oktatás-, egészségügy- és közlekedéspolitikáját bírálták az ellenzéki képviselők. Az MSZP az önkormányzatok finanszírozásával, az SZDSZ a kormány közlekedéspolitikájával sem ért egyet. Oláh Gábor-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.