Magyar gazdaság

Kritikus az önkormányzatok támogatása

A következő költségvetés részletes vitájának második -- egyben utolsó -- napján az önkormányzati támogatások mellett a kormány oktatás-, egészségügy- és közlekedéspolitikáját bírálták az ellenzéki képviselők. Az MSZP az önkormányzatok finanszírozásával, az SZDSZ a kormány közlekedéspolitikájával sem ért egyet.

Oláh Gábor

Az önkormányzatoknak tervezett támogatásokkal kapcsolatban ellenzéki politikusok az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azon megállapítására emlékeztettek, hogy több feladat forrása hiányzik az önkormányzati szférában. Nincs meg a pedagógusok béremelésének fedezete, amelyre jövőre 4 milliárd, 2002-ben pedig 10 milliárd forint hiányzik a büdzséből -- szólalt fel Lamperth Mónika pénteken, a költségvetés részletes vitájának második napján. A szintén MSZP-s Szabados Tamás szerint a pedagógusok beharangozott béremelése következtében elmarad mind a dologi kiadások növelése, mind a kötelező eszközjegyzék bevezetése a közoktatásban.

Bírálták a kormány közlekedéspolitikáját. Ugyan többször jelezték, hogy az M7-es tovább épül, ám a költségvetés nem biztosít megfelelő forrást erre; a Balatont megkerülő kerékpárút sem fog megépülni, noha ez is a kormányprogram része volt -- vetette fel Kovács Kálmán (SZDSZ). A képviselő indítványozta, hogy szennyvízkezelésre legalább annyit fordítson a következő költségvetés, mint az 1998-as előirányzat jelenlegi reálértéke.

A független Kupa Mihály kevesli az egészségügy jövő évi támogatását. Az egészségügyi intézmények működőképességének megőrzésére legalább 11-12 milliárd forinttal többre volna szükség -- szögezte le. Kupa szerint szükséges, hogy a röntgengéppark felújítására is nagyobb összeg álljon rendelkezésre a következő büdzséből.

A szocialisták egyenesen úgy fogalmaztak: a kórházak működési képessége kerül veszélybe az egészségügyi béremelések kifizetésével. Nem értett ezzel egyet a felszólaló Horváth Zsolt egészségügyi államtitkár, szerinte a működési kiadásokat is fedezni lehet, ha a kórházak lelassítják beruházási programjaikat és a béremelés teljesítését tekintik elsődlegesnek.

***keretbe***

Jövőre 655 milliárd forintot fordít oktatási célra a költségvetés. Leginkább a közép- és felsőfokú intézmények támogatása emelkedik, az ideihez képest 15,7, illetve 16 százalékkal. Az alapfokú oktatásra szánt támogatások növekménye 14,3 százalék. Ez ugyan az idei évi 4,8 százalékos bővülésnél nagyobb, de jóval alatta marad az 1999-ben megvalósult 81 százalékos támogatásnövekedésnek -. olvasható az Állami Számvevőszék összeállításából. Reálértéken számolva azonban vesztes az ágazat, hiszen a százalékos emelkedés bázisául használt idei évben jelentősen csökkent az oktatásra szánt források volumene. 1999-hez képest a következő évben oktatásra szánt összeg nem haladja meg az idénre és jövő évre várt fogyasztói árszínvonal emelkedését.

Rendvédelemre és közbiztonságra is kevesebbet költünk a következő évben -- reálértéken számolva --, mint az idén. Érdekes ugyanakkor, hogy 2002-re jelentősen bővülő forrásokat szerepeltet a költségvetés tervezete. Leginkább az igazságszolgáltatás örülhet, jövő évi támogatásuk is megtartja reálértékét. Tűzvédelemre ugyanakkor csak 13 és fél milliárd, a jelenlegi keret fele szerepel a következő költségvetésben.

A szociális ellátások kerete jövőre összességében 10,6 százalékkal lesz nagyobb az idei előirányzatnál, ennek része a nyugellátások 10,3 százalékos emelése is. Az ÁSZ számításai szerint jövőre csökken a mukanélküli-ellátások összege.

Környezetvédelemre 2001-ben 129,5 milliárdot fordítunk. Az idei előirányzathoz képest 7 százalékos növekedés ugyan meghaladja a költségvetés tervezésekor használt 6 százalékos inflációs prognózist, a piaci konszenzust azonban alulmúlja. Az ágazat 2002-ben sem számolhat a támogatások reálértékének megmaradásával.

Lezárult a költségvetés részletes vitája A következő költségvetés részletes vitájának második -- egyben utolsó -- napján az önkormányzati támogatások mellett a kormány oktatás-, egészségügy- és közlekedéspolitikáját bírálták az ellenzéki képviselők. Az MSZP az önkormányzatok finanszírozásával, az SZDSZ a kormány közlekedéspolitikájával sem ért egyet.

-->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek