Magyar gazdaság

A Coreper elvetette a magyar kérést

Egyre valószínűbb, hogy az EU nizzai szerződésének végső szövege is 20 képviselői helyet ajánl majd fel hazánknak az Európai Parlamentben (EP) az elvárt 22 helyett, miután az uniós tagállamok brüsszeli nagyköveteinek tanácsa (Coreper) is megerősítette ezt az elképzelést. Magyarország ennek dacára sem adja fel a harcot.

A Coreper kedden lapzártánk után véget ért ülésén a nizzai csúcson elfogadott új uniós alapszerződés belső önellentmondásait és következetlenségeit igyekezett tisztázni. A közelmúltbeli magyar és cseh tiltakozás dacára a testület nem változtatott az EP-helyek elosztásán, amely szerint hazánknak és Csehországnak 20-20 mandátum jutna, miközben a hozzájuk hasonló népességű Belgium, Portugália és Görögország 22-22 képviselőt küldhetne Strasbourgba (VG, 2000. december 12.).
Martonyi János külügyminiszter még nem kapott írásos választ francia kollégájának, Hubert Védrine-nek küldött levelére, amelyben a hazánk számára kedvezőtlen döntés miatt tiltakozott. A tegnapi Coreper-döntés után egyre valószínűbbnek tűnik, hogy már csak a csatlakozási tárgyalások intézményi fejezetének keretében folytatandó egyeztetések adnak majd lehetőséget arra, hogy a hazánkat sújtó diszkrimináció megszűnjön. Úgy tűnik, a miniszteri tanács hatalmi viszonyainak kialakítása még mindig nem teljesen végleges ugyan, de az EP-beli mandátumelosztást az ottani huzavona már nem befolyásolja.
Magyarország azonban nem adja fel a harcot. Horváth Gábor külügyi szóvivő lapunknak megerősítette Martonyi szerdai nyilatkozatát, amely szerint a döntés nemcsak az EP népképviseleti elvét, de a tagjelöltek és a tagállamok közti egyenlő elbánás elvét is sérti, s magának az uniónak az alkotmányos elveivel is ellentétes. Az ügy a nizzai csomag egészéhez képest ugyan viszonylag csekély jelentőségű, de hazánk ragaszkodik az egyenlő elbánáshoz.

Egyre valószínűbb, hogy az EU nizzai szerződésének végső szövege is 20 képviselői helyet ajánl majd fel hazánknak az Európai Parlamentben (EP) az elvárt 22 helyett, miután az uniós tagállamok brüsszeli nagyköveteinek tanácsa (Coreper) is megerősítette ezt az elképzelést. Magyarország ennek dacára sem adja fel a harcot. Urkuti György-->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek