BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alapvető feltételek hiányoznak

Magyarország a SAPARD-programra való felkészültségben a kilencedik a tíz tagjelölt ország közül -- vélik egyes EU bizottsági szakértők. Ennek oka, hogy a programot lebonyolító intézményrendszer alapvető feltételei is hiányoznak, így az akkreditáció legalább fél évet csúszik. Ezért nyár előtt Magyarországnak nincs esélye arra, hogy hozzájusson a tízmilliárd forint SAPARD-segélyhez.

Az elsők közül az utolsó előtti helyre esett vissza Magyarország a SAPARD-program felkészültségében. Hazánknál már csak Románia áll rosszabbul -- vélik egyes EU bizottsági szakértők. Franz Fischler agrárbiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján lapunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy hazánk a középmezőnyben foglal helyet ebből a szempontból a tagjelöltek között. Ennek oka a SAPARD Ügynökség és ezen belül is elsősorban a SAPARD Hivatal felkészületlensége. Ezért várhatóan a nyár előtt Magyarország nem juthat hozzá a 10 milliárd forintnyi (38 millió euró) SAPARD-segélyhez. A pénzügyi megállapodásokat az unió ígérete szerint még az év végéig aláírják, így a pénz nem vész el.
A segélyt viszont csak az intézményrendszer akkreditációja után folyósítják. A pénz két évig használható fel, amiből fél év úgy telik el, hogy hazánk egyetlen fillért sem költhet. Fischler szerint egyelőre csak egy-két ország kész az akkreditáció befejezésére, egy pedig rendkívül lemaradt, a többiek között a biztos nem kívánt sorrendet felállítani.
Elégedetlen volt a jelenlegi helyzettel a múlt héten itt járt EU bizottsági delegáció -- értesült a Világgazdaság. Azt kérték Magyarországtól, hogy újra tekintse át a SAPARD Hivatal jelenlegi helyzetét, gondolja újra a teendőket, és módosítsa az ütemtervet, mert a jelenlegi nem reális -- ismertette még a pénteki akkreditációs bizottsági ülés előtt Vargha Ágnes, a Pénzügyminisztérium nemzetközi főcsoportfőnöke. A bizottsági ülés után senki nem nyilatkozhatott. A SAPARD Hivatalban a mai napig nem készült el -- információink szerint -- a belső szabályozási háttér, hiányoznak a működési szabályzatok, nincsenek meg a személyi feltételek -- mint arról már beszámoltunk, például a belső ellenőrzési osztályon egy ember, az osztályvezető dolgozik csupán -- és nem épült ki teljesen a számítástechnikai hálózat sem. Emellett a delegáció nehezményezte azt is, hogy még mindig nem tisztázódott a földművelésügyi minisztérium azon főosztályai közötti feladatmegosztás, amelyek részt vesznek a program lebonyolításában. A bizottság tagjai nem látják biztosítottnak a SAPARD Hivatal függetlenségét sem. A hivatal, mint ismeretes, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szervezeti keretein belül önálló főosztályként működik.
Az unió delegációja irreálisnak tartja az akkreditációs folyamat ütemezésének tervét is. Eszerint december 20-ig készült volna el a SAPARD Hivatal a belső önértékeléssel, és januárban, egy hónap alatt végzett volna az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a vizsgálattal. A hivatalnak uniós szakértők szerint esélye sincs arra, hogy még az idén végezzenek a belső önértékeléssel, hiszen még szinte el sem kezdődött. Emellett azt javasolták az ÁSZ-nak, hogy egy hónap helyett kettőt szánjanak az ellenőrzésre. Rövidebb, körülbelül kéthetes átvilágítással kezdjenek, amelyben feltárják a hiányosságokat, amit a hivatalnak pótolnia kell. A bizottság szerint ez további két hétbe kerül. Ezután folytathatja az ÁSZ az ellenőrzést, majd újabb tíz nap alatt elkészülhet a végső jelentés. Az unió csak ez után akkreditálja az intézményrendszert, amely újabb három hetet vesz igénybe. Fischler reményét fejezte ki, hogy az akkreditáció fél éven belül befejeződhet. Ekkor kezdődhet el a csaknem 10 milliárd forint folyósítása. Így várhatóan leghamarabb csak májusban juthat hozzá Magyarország a SAPARD-forrásokhoz. Most minden a SAPARD Hivatalon múlik, hogy mikorra pótolják a hiányosságokat, és mikorra készülnek el a belső önértékeléssel. Szakértők szerint ennek legkorábbi időpontja február lehet.
Szerettük volna megkérdezni a SAPARD Hivatal főosztályvezetőjét is, őt azonban az elmúlt napokban nem sikerült elérnünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.