Több mint harminc feltalálónak adta át az általuk 2000 őszén nemzetközi találmányi kiállításokon megszerzett díjakat a Magyar Feltalálók Egyesülete (Mafe) évzáró ünnepségén Pongorné Csákvári Marianne, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. A következő kiállításokon születtek az elismerések: a gdanski Innovation 2000-en, a tripoli Al-Fateh Nemzetközi Találmányi Kiállításon, a nürnbergi Iena 2000-en és a brüsszeli Eureka 2000-en. Ezeken és a többi idei versenyen, kiállításon a magyar feltalálók több mint 50 díjat nyertek, ami továbbra is feltaláló-nagyhatalomnak mutatja hazánkat.
A magyar feltalálóknak a XX. században több mint 123 ezer szabadalmat adtak meg, amiből 1950-ig 82 ezret jegyeztek be, a század második felében napjainkig pedig csupán 40 ezret, vagyis a visszaesés meghaladja az 50 százalékot.
Egy ország szellemi potenciáljára azonban csupán következtetni lehet az egymillió lakosra jutó szabadalmi bejelentések számából, hiszen valójában a találmányok tartalma számít. Mindenesetre az említett mutató alapján Magyarország a világranglista 30. helye körül áll, míg a 80-as években az első 15 között volt.