Újabb politikai támadásként értékeli a főpolgármester, hogy az Országgyűlés kedd este olyan költségvetési módosító indítványokat is megszavazott, amelyek jelentős forrásokat vonnak el a fővárostól. Eddig a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat együttesen megillető normatív támogatásokból, a személyi jövedelemadóból és az egyéb központi adókból a városrészeknek legalább 50 százalék járt. Január elsejétől a kerületeket legalább e bevételek 70 százaléka illeti meg, s maximum 30 marad a fővárosnál. A helyi adókból eddig minimum 45 százalék volt a kerületeké, a jövő évtől azonban 60 százalékot kell kapniuk, míg a fővárosnál 40 százalék marad.
A főpolgármesteri hivatalban megkezdődött a módosító indítványok értelmezése. Ebben az évben összességében 151 milliárd forinton osztoztak a fővárosi és a kerületi önkormányzatok, ebből mintegy 80 milliárd jutott a városrészeknek és 71 a fővárosnak. A módosító indítványok értelmében a fővárostól elvont források elérhetik a tízmilliárdos nagyságrendet.
Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz--MDF--MKDSZ frakció vezetője a kormányzat kerületeket támogató politikájának részeként üdvözölte a döntést. Szerinte a főváros tudatosan vont el forrásokat a kerületektől, amióta egy 1994-ben -- a Horn-kormány alatt -- megszavazott törvénymódosítás értelmében a forrásmegosztásról a főváros dönthetett, s nem kellett a városrészek többségének jóváhagyása.
VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.